| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Régi történet ez nagyon. Múlt század, huszas, harmincas évek. Ajánlom népemnek, véreimnek, kiknek sokkal tartozom, akiktől minden tulajdonságomat, ami bennem jó, örökölhettem.
|
János halgatag ember volt, jódolgú, kevés beszédű. Anyjával művelték a húsz holdat. Édeanyámnak szólította, békésen, csendben élték a mindennapokat.
Sokat dolgozó ember nem is ér rá folyton lefetyelni, mikor majd el hajintja a kezeszárát, annyi a dolog. A családfő korán a temetőbe került. Hirtelen vitte el egy egyszerű tüdőgyulladás. Az akkor 28 éves, még mindig szép asszony nem keresett másikat az édes egy helyibe. Maradtak kettek a nyolc éves kisfiúval, aki így belenőtt a gazdaságba. Iskolában nagyon jóeszű gyerek volt János. Amit kérdeztek, arra hibátlanul megfelelt mindig. Magától soha nem nyújtotta a kezét.
Nem szeretett hivalkodni. Amit a falun ki lehetett járni, azt kijárta,de tovább egyikőjük sem gondolt. A gazdaságba férfi kellett. Nyaranta János kint aludt az istállóban. Szerette az állatok szagát, a széna illatát, tehenek, lovak neszezéseit.
Télen szinte meg akart fulladni, mikor a konyhában álló dikón kellett álomra hajtani a fejét. A ház beosztása a szokásos volt. Elől, az utcafronton a tisztaszoba, sifonérral, fölvetett ággyal, nagyasztallal és székekkel, sátoros ünnepekre. Itt nem fűtöttek soha, ugyanúgy, mint a másik szobában, ahol nagy dunyha alatt az anyja aludt, az árván maradt ágy egyik felén.
Az életük középen zajlott, a konyhában, ahol a tűzhely állott, konyhaasztal, sarokban mosdó, oldalt tálas, rajta a festett szép és jól használható égetett cserépedények. Nagy áldása volt az istennek az édesanyja kézügyessége. Üres óráit, pláne a telet hímzéssel töltötte. Kedvét lelte benne. Ezer vászonnemű került ki így a keze alól, szebbnél szebbek. Ajtóra, ablakra, asztalra, de még ágybelinek is fehérre fehérrel hímezett. Ez a gyönyörűség ezen a tájegységen nem volt ismeretes , errefelé színesben hímeztek. Az asszony látta egyszer, s utána nem tudott szabadulni a varázsától.
János egyszer a városban jártában találkozott egy régi ismerős úriemberrel, aki megkérdezte, megajándékozhatja-e kutyakölyökkel. Ők tenyésztik ezt a fajtát, de most lett egy kis hiba, így ezt az almot el kell ajándékozni, lehet,hogy ez a véletlenül bekövetkezett fedeztetés a kutyát is tönkretette. A további almok, ha még lesznek, már soha többé nem lesznek tökéletesek a fajtisztaság előírásainak megfelelően. János ezzel tovább nem foglalkozott. Megköszönte, ölbevette a kéthónapos állatot és hazavitte, nekik épp úgysem volt kutyájuk. Akkorára nőtt, mint egy bornyú. Csodálták is, de csendes volt, végtelen jó természet, az etetését is jobban ki lehetett bírni, mint gondolták.
Páratlan szerencséjükre akkor jöttek rá, mikor este a földről hazajövet a káromkodó sógor fogadta őket az udvarban: -Az isten lovát neki, komaasszony!
Alighogy elmehettek, átgyöttem a nagy ganéhányó villáér, mert eltörött az enyimnek a nyele. Ez a jószág hagyta, hogy begyöjjek, nem szólt az egy ígét se. Mikor mentem vón, akkor elejben állott. Azóta esz itt a sárga fene, nem lehetett tülle hazamenni. Mire van ez tanítva?-
Semmire, mert nem kellett. A bernáthegyi természete, hogy szíves vendéglátó, de míg a gazda meg nem jön, onnan élő ember a lábát ki nem teszi. Ezután még az ajtót sem zárták kilincsre. A kulcs nem kellett akkoriban. Ha valaki be akart jönni, hangos szóval kajabált az utcáról:-János, komaasszony, itthon vannak-é? Nem érek rá egész nap vendégeskedni!
A nősülés valahogy a sok dolog miatt elmaradt, pedig az anyja egyszer szóbahozta Jánosnak: -Édes fiam, nem maradhatsz itt, mint a szedett szőlő!-
-Ráérünk, édesanyám! -Na, ezzel nem lehetett mit kezdeni, hagyta az anyja békességben, ismerte jól. Egyszer elmondanak neki valamit az elegendő.
Teszi, amit jónak lát, tovább csépelni a szót igen felesleges. A baj viszont bekövetkezett. Az öregasszony szinte egyik napról a másikra felfúvódott.
Iszonyú lett a két lába, a hasa is,mint egy hordó. A bába a fejét csóválta. Itt ő nem tehet semmit, jönni kell a doktornak a harmadik faluból. János befogott, átszekerezett a doktorért. Jóravaló, idős orvos volt, sokat tapasztalt, sokat látott idős úr. Azonnal vállalkozott a rázós útra. Megérkezvén alaposan megvizsgálta a beteget, megállapította, nincs segítség. Csak a visszafuvart fogadta el. Mondom, jóságos, belátó ember volt, gondolt a temetésre, ami amúgy is pénzbe fog kerülni. Igy maradt János harminc évesen egymaga, mint az ujjom. Míg élt az anyja, addig is próbálkozott egy-egy Juliska néni, Kató néni a kommendálással, mert János dolgos keze, jóravaló természete, rendes gazdasága ismert volt mindenki előtt. Az meg, hogy magánakvaló, inkább volt kelletős, mint a kocsmázós duhajok rossz híre.
Jánosnak is volt szeme. Ha nem beszélt is róla, körülnézett a maga komótos módján. Nem szerette a gazdajányokat. Az olybá tűnt néki, mint a kétes lúvásár.
Hazaviszem, oszt akkor derül ki, hogy pókos. Köll a rossebnek.
Marika a második szomszédék kisjánya volt. Négy nővérét már elvitték, ő maradt otthon csak az anyjával. Apja alig két éve halt meg. Szűköcskén éltek, de egy tizenhét évesnek mindig dalos a szíve. Csendes, mosolygós tőtöttkáposzta forma, kicsi anyja tette a dolgát, nem pörölt, vette a sorsot, ahogy az hozta, amit hozott. Örvendett kicsi lányának, hogy így öregségére nincs magába.
A formás, takaros szőke kisjány búzakék szemével olyan volt, mint egy valóságos búzavirág. János az anyja temetése után pár hónappal se szó se beszéd, egy vasárnapon vizitába is ment a második szomszédba. Nem kertelt.
Ő már vénlegénynek számít, talán idős is a kisjányho, de szándéka komoly.
Nem tudna másikat a helyébe képzelni. Ha a hajlandóság megvolna és az anyja se lenne ellene, ő szívesen elvenné. Az anyja nem ellenezte, a hajlandóság a jány részéről is megvolt, nagyon is. Három hónap múlva lagzi lett. Gazdaember nem várhat, mert dologidőben nem lehet mással törődni. Rendbe kell tenni mindent, amikor itt az ideje.
A lakodalom csendes volt, tekintettel az alig féléve elhúnytra. Marika kicsi ládáját átvitték a János potájára. Bánta is János a ládát! Dalos pacsirtát, szorgos kezű,engedelmes, kacagós feleséget kapott, aki becsülte szerette, mindig szívesen várta jó urát. A lassú megfontolás így bőségesen meghozta a gyümölcsét.
Egy év után megáldotta őket az isten. Marika a bába segedelmével könnyen, gyorsan a világra szülte Jánoskát, aki szőke volt, békességes, kékszemű és kacagós,mint az anyja. A kis család úgy élt, mint egy nagy meleg fészekben a madarak. Rossz szó nem hallatszott véletlenül se. Megbeszélték a fontos dolgokat. Minden nap tartogatott valami apró örömet. Egyszer a kenyérsütés sikerült nagyon jól, máskor János csinált jó vásárt, nőtt a búza, a kukorica. A szőlő is szépen mutatta magát. A gyerek, nőtt, mintha húznák. Apja szálas termetét örökölte, ezt a vénasszonyok előre megjósolták. Kacagott, hempergett a nagy kutyával, eljátszott a homokban. Az anyja kiszaladt hozzá, összecsókolta, ölbevette kicsit, aztán szaladt dógára.
Már hároméves volt Jánoska, amikor jött a hír, hogy Marika nővére nehéz szülés előtt áll. A bábának nem tetszett a gyerek fekvése. Elkelt volna egy ügyes asszonykéz a ház körül, mivel két gyerek már volt, meg a munka ott sem várt.
Marika, mint mindent, ezt is meghányta-vetette urával, aki szintén úgy látta jónak, hogy feleségét pár napra nehéz szívvel bár, de el kell ereszteni, segítségre.
Az anyós örömmel vette, hogy napközben az onoka vele marad, míg az anyja odaát lesz másik jányánál. Ő is ment volna szívesen, de nehezen vitte a lába, inkább hátráltatás lett volna, mint segítség. Marika így békességben elment.
Ösmerős szekerezett arrafelé, oda kéretőzött fel utitársnak. El is vitték szívesen.
Egyik nap János átalment napához, kivinné a kisgyereket a búzatáblához. Őmaga csak szemlélődni akart, s igen szerette, ha kicsi fiával lehetett.
Nyakában ült a kislegény, míg kiértek a határba. Szálas volt már a búza, csak még zöld, számítgatta, meddig érik be az aratáshoz. A gyerek lekívánkozott.
Hadd szaladozzon, tette le féltő gondossággal, majd járkálván számítgatta magában, hány ember kell majd Péter-Pálkor, ha belefognak a munka nagyjába.
Gondolataiba mélyedt, nem is gondolt az idővel. Egyszerre szólongatni kezdte a gyereket, jönne már, indulnak hazafelé. Arcul ütötte a választalan csend.
Mikor maga nem boldogult, fennszóval riasztotta a faluból a fellelhető férfiakat, segítenének már, mert igen nagy a baj. Nincs meg a gyerek.
Mindenhol keresték. Másnap is. Marika hazajött, szerencsésen megszült a nővére vágyott is már övéi után. János halálravált arca mindent elárult neki. Négy napja keresték szakadatlan a gyermeket akkorra már. Mint a letört virág, esett össze a boldogtalan anyácska. Úgy locsoltál fel. Nem volt nyom, nem volt min elindulni.
A boldogság házába beköltözött a fekete bánat. Időnként némán átölelték egymást, de ez a szaggató fájdalmat nem űzte el. Az életnek menni kellet tovább.
Eljött Péter-Pál, nekifogtak aratni. Jó komájuk volt az első kaszás. Kilépte magának a rendet, igazodott hozzá a többi. Nekifogtak. Egyenletesen siklottak a kaszák, dőltek a rendek, a marokszedő jányok hajladoztak szorgosan. Az első kaszás kissé elhúzott a többitől, bikaerős, fiatal férfi, kidolgozott, erős karokkal.
A tábla háromnegyedénél tartott,a mikor iszonyatosat ordított. A többiek elhányva mindent a kezükből rohantak hozzá.
Kis fehér csontváz feküdt a levágott élet között. Eltévedt az ártatlan. Nem talált ki a selymesen ringó, kiúttalan tengerből, a hónapok alatt a forró nap, meg a természet elvégezte a maga munkáját. János és Marika halálukig szeretetben éltek, egymást el nem hagyva soha. Gyermekük nem született többé, csak a kis keresztet látogatták vasárnaponként a temetőben. Szólni erről többé egyőjük sem tudott. Az egymás iránti hűséges szeretet életben tartotta őket, de az érthetetlenül elhervadt kicsiny virág a szívükbe döfve sajgott halálukig.
|
|
| |
|
| "Búzamezők éneke" | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
Fatyol (fatyol12@mailbox.hu) Ideje: Október 26, kedd, 21:17:49
(Adatok | Üzenet küldése) | | Csak jelzem , olvastam. Szólni nem tudok. |
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
nyom-ta-thao Ideje: Október 26, kedd, 22:20:49
(Adatok | Üzenet küldése) | | csak jelzem,nem felejtem el,hogy azonnal ott vagy.ölel:thao |
]
|
|
|
|
|
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
Anonyma Ideje: Október 26, kedd, 23:06:15
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Az én dédmamámat juttatja eszembe ez a történet./Ő is özvegyen maradt 28 évesen,csak 3 gyerekkel,és soha többé nem ment férjhez./ Nagyon élethűen megírt,megható történet egy igaz világról,más értékrenddel.Hol van az már?...jött a civilizáció meg emancipáció stb. és kezdenek eltünni az igazi emberi értékek.Ez az írás visszavezetett a gyökerekhez.Köszönöm! |
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
nyom-ta-thao Ideje: Október 27, szerda, 03:44:41
(Adatok | Üzenet küldése) | | én nyaranta még benne éltem,az én nagyanyám is 28 évesen maradt özvegy 5 gyerekkel és 100 hold földdel.ezt elvették,de az ÉRTÉKEKET SOHA.köszönöm,hogy átérezted,ja és őt sem érintette senki özvegysége után,soha többé.szeretettel:thao |
]
|
|
|
|
|
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
Bogika Ideje: Október 27, szerda, 07:37:35
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nekem ez a történet a megbocsátásról szól. Élhettek volna holtuk napjáig kölcsönös vádaskodásban is. |
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
nyom-ta-thao Ideje: Október 27, szerda, 12:08:41
(Adatok | Üzenet küldése) | | ebből a szemszögből teljesen igazad van.itt abszolut épeszű,józan belátású,szeretetteljes emberekről szóltam.ilyen körülmények között nincs helye a marásnak.Bogika,olyan jó,hogy itt vagy.öleléssel:thao |
]
|
|
|
|
|
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
edami Ideje: Október 27, szerda, 11:47:40
(Adatok | Üzenet küldése) | | Nehez szavakat talalni. Itt voltam. |
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
nyom-ta-thao Ideje: Október 27, szerda, 12:05:44
(Adatok | Üzenet küldése) | | nem felejtem el,hogy mindíg itt vagy.tudom és nagyon nagyon biztató és megható.szeretettel:thao |
]
|
|
|
|
|
Re: Búzamezők éneke (Pontok: 1)
fényesi Ideje: Október 27, szerda, 12:11:02
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedvesem!
Megbocsájtasz talán a megszólításért - és jelen sorok olvasói sem gondolnak bele mást-, de írásod oly közeli hozzám, mint az árok felett átívelő híd alatt a nyári zápor után megtöltő, habot verő áradat, amit csak bámultunk, gázoltunk gyermek fejjel.Nincs is több szavam... |
Re: virtuálisan és a valóságban (Pontok: 1)
nyom-ta-thao Ideje: Október 27, szerda, 12:28:09
(Adatok | Üzenet küldése) | | mindenki úgy szeret,ahogy akar.ebbe senkinek nincs beleszólása.ki,mit,hogyan ért:-üdóga!minden hozzászólásod egy egy kis csillag a szívemen:thao |
]
|
|
|
|
|
|
