| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Egy öngyilkos naplója |
|
A nyugodt kertvárosi éjszakát egy mentőautó szirénázása rázta fel. A környék lakói közül többen kint ácsorogtak az utcán, hogy valami közelebbit tudjanak meg arról, ami bent történt.
Vajon a kíváncsiság vagy a részvét hajtotta őket, vagy éppen mindkettő? Ki tudja?
A nyugodt kertvárosi éjszakát egy mentőautó szirénázása rázta fel. A környék lakói közül többen kint ácsorogtak az utcán, hogy valami közelebbit tudjanak meg arról, ami bent történt. Vajon a kíváncsiság vagy a részvét hajtotta őket, vagy éppen mindkettő? Ki tudja?
A hatalmas, háromszintes ház ablakaiban lassan kihunytak a fények. A rendőrök már nem rögzítettek nyomokat tovább, hiszen a nappali asztalán talált napló utolsó bejegyzése bizonyította, hogy nem gyilkossági kísérlet történt, hanem egy elkeseredett, fiatal nő próbált véget vetni az életének. A nyomozás vezetője, hóna alatt a vaskos naplóval lassan lépdelt lefelé a márványlépcsőn. Csak remélni tudta, hogy az orvosok sikerrel járnak, és meg tudják menteni a szerencsétlent.
Sietett vissza a kapitányságra, hogy megírja a jelentését az esetről, amelyre őt riasztották. Az órájára pillantott: 22:17 Megkönnyebbült, hiszen akkor még éjfél előtt otthon lehet, és reggelig még van ideje kipihennie magát.
Hangosan és gyorsan kalapálta vaskos ujjaival a számítógép billentyűzetét, időnként beletúrva dús fekete hajába, amelybe már egyre több ősz hajszál vegyült. Kinyomtatta az elkészült jelentést, majd letette főnöke asztalára, hogy reggel már ő is olvashasson a történtekről.
Lekapcsolta az asztali lámpát, és elindult a kijárat felé. Félúton megállt, majd komótos léptekkel visszaballagott a naplóért. Tudta, hogy nem viheti ki az épületből, mert az egy bizonyíték, de kíváncsi volt a szegény nő tettének indítékára. Magában ezzel meg is magyarázta azonnal a dolgot. Mire a főnöke kezébe kerül a jelentés, úgy is visszahozza.
Kényelmes ágyában fekve, feljebb igazította a feje alatt a párnát, és kinyitotta a naplót.
Az első oldalon ez állt:
„Mese egy újjászületésről, és a további életemről. Laura Trenton”
A férfi érdeklődve lapozott tovább.
„Prológus
2000. január 1.-én hajnalban a szüleimmel hazafelé tartottunk arról a szilveszteri fogadásról, amelyre a Tudományos Akadémia hívta meg édesapámat, és családját.
Az új évezred kezdetét ünnepelve, nagyon jó hangulatban autóztunk. Édesanyám még halkan dúdolgatott is a hátsó ülésen, apámhoz bújva.
Én vezettem az Audit, mert hármunk közül csak én nem ittam alkoholt. 23 éves voltam, s nekem az üdítők is megfeleltek ahhoz, hogy jól érezzem magam. Éjfélkor ugyan pezsgővel koccintottunk, de nem éreztem, hogy megártott volna.
Pár kilométerre lehettünk csak a várostól, amikor szinte a semmiből előttünk termett egy kivilágítatlan kerékpáros. Megijedtem, és hirtelen balra húztam a kormányt, nehogy elüssem, de arra nem számítottam, hogy a hajnali dér, amely lecsapódott az útra megperdíti az autót. Többre már nem emlékszem.
Amikor magamhoz tértem, egy kórházban feküdtem. Szinte mindenem összetört. Csövek kígyóztak ki a testemből, és a légzésemet egy gép segítette. A tüdőm is megsérült. Az arcomon hatalmas kötés, amely az egyik szememet is eltakarta.
Akkor tudtam meg, hogy a szüleim meghaltak a balesetben, mivel nem voltak bekötve a biztonsági övvel. Az hogy én élve maradtam, az orvosok szerint csoda volt. Egyre csak azt mondogatták, hogy nagyon szívós szervezetem van, és hogy örüljek az újjászületésemnek.
De hát hogyan is örülhettem volna, amikor drága szüleim miattam vesztették el az életüket, én pedig, magányosan, súlyos sérülésekkel feküdtem egy egyágyas kórteremben. Több műtéten voltam már túl, mire kiengedtek a kórházból.
Hosszú hónapokig jártam fizikoterápiára, hogy újra használni tudjam minden összeszegecselt végtagomat. Sajnos a jobb lábam rövidebb lett a sok töréstől, úgy hogy egy kicsit sántítok. Az arcomat is többször meg kellett plasztikázni, mert az álkapcsomon kívül az orrom, és a baloldali arccsontom is eltört.
Mike, apám öccse volt az egyetlen rokonom. Egyedül ő látogatott meg néha. Az ország másik szegletében élt, nem tudott folyamatosan mellettem lenni. A hivatalos ügyek intézésében is ő volt a támaszom. Mivel sokáig feküdtem a kórházban, nem lehettem ott a szüleim temetésén sem. Örökké nyomasztani fog annak a napnak az emléke, hiába minden pszichológus.
Édesapám neves orvos-biológus volt. A rák ellenszerét kutatta a kollégáival. Édesanyám pedig, jogász egy multinacionális nagyvállalatnál. Tudtam, hogy a szüleim jól keresnek, de csak a végrendelet felolvasásakor szembesültem azzal, hogy milliókat örököltem a családi házunkon és kocsinkon kívül.
Én közgazdásznak tanultam, még szinte meleg volt a diplomám, amikor megtörtént a tragédia. Pár nap múlva álltam volna be az első munkahelyemre dolgozni. Egy nagyvárosban jártam egyetemre, így itt barátaim sem voltak. Nagyon magányosnak éreztem magam. Egy ápolónőt fogadott fel Mike mellém, ő kísérgetett a terápiára is.
Amikor már teljesen egészséges lettem, eladtam a nagy házat, mert minden a szüleimre és az elveszett boldog napokra emlékeztetett. Egyedül különben is csak lézengtem benne. Vettem egy garzont egy közeli kisvárosban, és odaköltöztem.
Most augusztus 25-e van, vége a nyárnak. Egy hét múlva állok munkába. Mostantól kezdve számolom az új életemet, amely már soha sem lehet olyan boldog és gondtalan, mint az ezredforduló előtt. Ezt a naplót azért írom, hogy ne érezzem magam annyira egyedül. Ezek a fehér lapok lesznek az én családom, barátom, vigaszom. Ide esténként mindent le fogok jegyezni, ami velem történt, addig a napig, amíg megtörik ez a magány, és rátalálok a férfire, akivel megoszthatom a mindennapjaimat, és akit mindenkinél jobban szerethetek.
Szeptember 1. (szerda)
Már hajnalban felébredtem. Nem tudtam tovább aludni. Nagyon izgultam. Egész reggel azon töprengtem, hogy vajon milyen lesz a munkám, és a kollégáim? Még soha sem dolgoztam. Minden tudás csak elméletben van meg a fejemben. Egyáltalán alkalmas leszek a feladatra? Egy építőipari vállalathoz vettek fel, irodavezetőnek. Tudom, hogy apám régi kapcsolatai révén sokkal nívósabb munkahelyet és munkakört is szerezhettem volna, de nem akartam. A saját erőmből és tudásomból szeretnék tőkét kovácsolni. Ezért is jelentkeztem egy hónapja a pályázatra. Úgy érzem, jobb így, hogy nem ismerik a szüleimet és a múltamat sem.
Nem akarom, hogy miattuk előnyt élvezzek, vagy hogy a sorsom miatt sajnáljanak.
Az egésznap ismerkedéssel telt. Tényleg nem túl nagy a cég. Amikor behívtak a felvételi elbeszélgetésre, csak a cégvezetővel találkoztam.
Akkor csak annyit tudtam meg, hogy kb. 100 embert foglalkoztatnak, és hogy a munkám elég sokrétű lesz, de mivel közgazdász vagyok, meg fogok birkózni a feladatommal.
Ebben most már nem is kételkedem. Hogy miből áll a munkám? Sorolom:
Pénzügyi ügyintézés, a levelek és költségvetések gépelése, a beérkezett és felhasznált anyagok nyilvántartása, munkaügy és bérszámfejtés, továbbá kávéfőzés, a poharak elmosogatása, és az iroda kitakarítása.
Hát ez aztán tényleg elég sokrétű munkakör. Még jó, hogy az iroda mellékhelyiségeit, és a cég autóit nem nekem kell takarítani. Na, jó, nem panaszkodom. Végül is én akartam a ranglétra alján kezdeni. Minden esetre elég széles szakmai tapasztalattal fogok rendelkezni, ha később másik munkahelyet akarok keresni.
Az iroda nem túl nagy, három helyiségből áll, de úgy látom bőven elég a munkatársaknak, hiszen a nap túlnyomó részében egyedül birtoklom. Csak hetente kétszer jönnek be megbeszélésre az építésvezetők, - szám szerint nyolcan – mivel a különböző építkezéseken szervezik, irányítják a munkákat. Éppen ezért ma, sajnos csak a cégvezetővel találkoztam.
Ja, és csak mellékesen jegyzem meg: én vagyok az egyetlen nő a vállalatnál. J
Szeptember 2. (csütörtök)
Még csak a második napomat töltöttem az új munkahelyemen, de már most kijelenthetem: jól választottam. Szabad kezet kaptam az ügyviteli rendszer felállításában. Mindent a saját elképzelésem szerint alakíthatok ki, és ez nagyon tetszik. Nem egy már működő ügyvitelt kell megtanulnom, hanem használhatom a saját tudásomat, kreativitásomat. Ez bizony kihívás a javából. Most örülök csak igazán, hogy elég jól értek a számítógéphez, és még programozást is tanultam.
Ma végre megismerkedhettem a kollégáimmal is. Az életkor tekintetében elég nagy a szórás, - hogy szakkifejezéssel éljek – mert a legfiatalabb 26, a legidősebb 51 éves.
Első látásra szimpatikusaknak találtam őket. Úgy érzem, gyorsan be tudok majd illeszkedni a csapatba.
Szeptember 3. (péntek)
Teljesen belelendültem a munkámba. A számlázási rendszer már kész, csak fel kell töltenem adattal. Ma még az sem zavart, hogy egész nap egyedül voltam. Igaz, a telefon elég sokat csöngött, de mivel csak anyagrendeléseket kellett leadnom, nem zavarták az „alkotó” munkámat.
Szeptember 4. (szombat)
Ma egész nap lustálkodtam. Reggel ugyan futottam egy kicsit a közeli parkban, de a reggelit követően visszabújtam az ágyba, és olvastam. A lakástól nem messze van egy kínai vendéglő, így az ebédfőzéssel sem bajlódtam.
Szeptember 5. (vasárnap)
Kellene keresnem valami hasznos elfoglaltságot magamnak, mert nagyon unatkozom. Mivel elég rendszerető vagyok, nem tartott sokáig a takarítás, főleg így, hogy csak egy szobám van, a fürdőszobán és konyhafülkén kívül. Egy darabig televíziót néztem, aztán kiültem az erkélyre, és az embereket bámultam. Fájt látni a párokat, akik kézen fogva andalogtak a kora őszi napsütésben, és a kisgyermekes anyukákat, akik a közeli játszótérre vitték le a csemetéiket.
Lesz egyszer nekem is gyermekem? Reggelente, ha belenézek a tükörbe, elszomorodom. Nem múlt el nyomtalanul a balesetem, bár a plasztikai sebészek mindent megtettek. Az arcom soha sem volt kimondottan szép, de azért meg voltam vele elégedve. Most viszont csak halvány mása vagyok a régi önmagamnak.
Szeptember 6. (hétfő)
Ma semmi különös nem történt. Egyedül dolgoztam az irodában. Egyre jobban élvezem a munkát. Szinte már megszállottja vagyok. Normális ez?
Na, nekem is jó kérdéseim vannak, hiszen az sem normális, hogy egy naplónak teszek fel kérdéseket. Brrr….
Szeptember 7. (kedd)
Az hiszem, a keddek és a csütörtökök kiemelkedő napok lesznek az életemben. Ilyenkor tartják ugyanis a kollégák a megbeszélésüket. Rengeteg kávét isznak, és sokat dohányoznak. A tárgyalóban harapni lehetett a füstöt, amikor benyitottam, és felszolgáltam a kávét és ásványvizet. Félszemmel láttam, hogy egy-két építésvezető igencsak végigmustrált. Kicsit zavarba is jöttem, de azért jól esett. Meglestem a munkaügyi kartonjaikat, hogy lássam, ki házas, ki nem. Na nem azért, mert bármelyikükkel is ki akarok kezdeni, hiszen ez távol áll tőlem, de hát ki tudja. Nem járok sehová egyedül, még moziba sem, így hát az ismerkedés elég szűk körre korlátozódik. Bár azt nem tudom, hogy jó-e, ha munkahelyen lesz szerelmes az ember. A fenébe…
Egyáltalán miért jár ilyen dolgokon az eszem? Tiszta dilis vagyok.
Szeptember 8. (szerda)
Egész szépen haladok a munkámmal. Igazán meg vagyok magammal elégedve. De még ennél is jobb, hogy a főnököm is. Ámulva nézte a programokat, amiket bemutattam. Ha az összes állományt feltöltöm adattal, olyan információkat is meg tudok majd adni naprakészen, amiről eddig nem is álmodtak. Leginkább a hatékonysági-, és eredmény-kimutatás tetszett neki a legjobban. Mondjuk, nem csodálom. Így nem kell megvárni egy-egy munka végét, közben is megnézheti, hogy hogyan áll éppen az építkezés.
Erik, az egyik építésvezető egész délután bent volt az irodában. Nagyon jót beszélgettünk. Megtudtam, hogy két éve dolgozik itt, és hogy építészmérnöki diplomája van. Ugyan nem kérdeztem rá, de elmesélte, hogy nincs senkije, mert hónapokkal ezelőtt elhagyta a barátnője, egy idősebb orvosért. Azt hiszem, tetszem neki, mert ügyesen, és finoman udvarolt nekem. 31 éves, és nagyon helyes.
Szeptember 9. (csütörtök)
Ma újból láthattam Eriket, mivel ma is volt megbeszélés. Amikor csak tehette, kiszökött hozzám, hogy pár percig beszélhessen velem. Mikor visszament az értekezletre, rám kacsintott. Olyan vagyok, mint egy lökött bakfis. Nagyon örülök, hogy kedvel. Vigyáznom kell, nehogy beleessek, mert tudom magamról, hogy iszonyú gyorsan leszek szerelmes. Igaz, eddig csak plátói szerelmeim voltak, mert az egyetemen egy fiúnak sem tetszettem. Volt ugyan egy srác, aki csapta nekem a szelet, de elég hamar kiderült, hogy nem is én érdeklem leginkább, hanem az édesapám tudományos munkái, és azt hiszem, a jólétünk is vonzotta. De ez most más lehet, hiszen csak annyit tudnak rólam, hogy egyedül élek, mert a szüleim balesetben meghaltak. Arról nem meséltem, hogy én is ott voltam akkor, és arról sem, hogy milyen jómódúnak számítok.
Szeptember 10. (péntek)
Ma újból magányra voltam ítélve az irodában, de azért nem unatkoztam. Töltöm fel a programokat, és egészen szépen haladok. A nap csúcsa mégis az volt, hogy pontosan ötször hívott fel valamilyen indokkal Erik, és a végén mindig udvarlás lett a vége. Egyre kedvesebb a számomra. Olyan szépen és választékosan tud beszélni. Végre tényleg nőnek érezhetem magam a társaságában, vagy legalábbis a beszélgetéseink alkalmával.
Szeptember 11. (szombat)
Úgy határoztam, hogy csinosítok magamon. Elmentem fodrászhoz, és levágattam a hajam olyanra, amilyen mostanság divatos. Még be is festették néhány tincsemet világosabb árnyalatra. Kozmetikusnál is voltam, bár a hegek miatt egy kicsit fájt az arcom a kezelés után. Végig néztem a ruhatáramat. Azt hiszem, legközelebb vásárolni is elmegyek. Fel kell frissítenem a kollekciómat, ha komolyan tetszeni akarok Eriknek. Éjjel róla álmodtam. De azt most nem írom le, hogy mit, mert lehet, hogy elszégyellném magam még így leírva is.
Szeptember 12. (vasárnap)
Ma egésznap mást se csináltam, mint próbáltam kisminkelni magam úgy, ahogy azt a kozmetikus mutatta. Eddig csak a szempilláimat festettem be feketére, más kozmetikumot nem használtam. Elővettem édesanyám egyik könyvét, amelyben tippeket adnak a különböző arcformájú és típusú nőknek, hogyan hangsúlyozzák ki még inkább az arcuk szépségét. Sokáig néztem magam a tükörbe, és úgy ítéltem meg, hogy az én arcomon talán csak a szemem szép, tehát azt kell hangsúlyoznom. A szám íve is szép lehetne, ha éppen nem lenne a bal sarkában forradás. Ettől egy kicsit ferdének látszik. Be kellett látnom, hogy ezt még gyakorolnom kell, mert az eredmény nem lett olyan, mint a kozmetikusé. De nem adom fel! Szép szeretnék lenni!
Szeptember 13. (hétfő)
A munkámmal semmi gond, halad. Erik ma beszökött hozzám délelőtt. A cégvezető rosszallását fejezte ki, hogy miért hagyta el a munkaterületét, de ügyesen kivágta magát. Azt mondta, hogy a mobiltelefonját elfelejtette feltölteni, ezért nem tudott hívni az anyagrendelés ügyében, így hát személyesen kellett bejönnie miatta. Értem még hazudott is. Ugyan nem szeretem a hazugságot, de most ezt boldogan megbocsátottam neki. Nem tudott sokáig maradni, de azért nem mulasztotta el megdicsérni az új frizurámat, és a sminkemet. Teljesen feldobott ezzel.
Szeptember 14. (kedd)
Nehezen tudtam kiimátkozni magamat az ágyból reggel, mert még félálomban is Eriket láttam. Sétáltunk egy tó partján, kézenfogva. A nap sugarai megcsillantak a fodrozódó vízben, és a madarak is csak nekünk énekeltek. Olyan romantikus volt.
Rohannom is kellett, nehogy elkéssek. Sajnos ma az értekezleten nem volt ott, mert valami ügyes-bajos dolgát kellett elintéznie, és ezért szabadnapot vett ki. Csalódott voltam, mert nagyon vártam, hogy láthassam. De talán majd holnap.
Szeptember 15. (szerda)
Erik ma is telefonált, igaz, csak kétszer. Amikor meghallottam mély, férfias hangját a vonal túlsó végén, még az erő is kiment a kezemből, alig tudtam tartani a kagylót.
Most már biztos, hogy beleszerettem. De vajon ő is ezt érzi irántam, vagy túl sokat kívánok? Igaz, hogy még csak két hete ismerjük egymást, de hát van szerelem első látásra, miért ne történne meg ez velünk is? Sajnos észrevettem magamon, hogy munka közben többször elkalandoztak a gondolataim, és ezért nem haladtam úgy, ahogy azt szerettem volna. Majd holnap behozom a lemaradást. Vagy holnap után…
Szeptember 16. (csütörtök)
A munkám egyre kevésbé érdekel, és ez nem túl jó. Nem szeretném, ha észrevennék, hogy az utóbbi napokban kevesebbet teljesítek. De mit tegyek? Állandóan csak Eriken jár az eszem. Délelőtt minden energiámra szükségem volt, hogy összpontosítani tudjak, mert a ma délutáni értekezletre ígértem az első tényleges kimutatásokat. Szerencsém volt. Egy órával később tudták csak elkezdeni a megbeszélést, mert az egyik munkahelyen baleset történt, és így csúszott minden, be tudtam fejezni időre.
Erik mintha egy kicsit hűvösebb lett volna hozzám, mint eddig. De az is lehet, hogy csak a baleset viselte meg, hiszen az ő munkaterületén történt. Mi lesz, ha kiderül, hogy ő még sem érez irántam mást, mint barátságot, vagy ami még rosszabb, csak egy nőnemű kollégát lát bennem, akinek, mint férfi, egy kicsit tennie kell a szépet?
Egész nap ezen őrlődtem.
Szeptember 17. (péntek)
Megpróbálok minél kevesebbet gondolni Erikre, és csak a munkámra koncentrálok.
Ma nem telefonált, és nem is jött be az irodába. Szenvedek!!!
Szeptember 18. (szombat)
Reggelire megettem egy nagy adag jégkrémet. Azt hiszem kellett a lelkemnek. Azt olvastam valahol, hogy a letargia legjobb orvossága a csokoládé. Mivel a csokit nem nagyon szeretem, ezért lecseréltem jégkrémre, de hiába ettem meg, csak azt értem el, hogy megfájdult a torkom. Most aztán ihatom a forró teát, hogy nehogy beteg legyek. Délután benéztem az egyik elegáns butikba. Méregdrágák a ruháik, de egyediek, és divatosak. Az eladónő nagyon készséges volt, és segített a választásban. Egy vagyont költöttem, de nem érdekel, van miből.
Szeptember 19. (vasárnap)
Reggel még azt hittem, hogy megint egy unalmas napom lesz, de csoda történt.
Azt hiszem, az égiek mégis szeretnek engem. Erik felhívott a lakástelefonomon. Nem tudom, hogy honnan szerezte meg a számomat, de ez így még szebb, hiszen nyomozott utánam. Több mint egy órát beszélgettünk. Azt mondta, hogy nagyon tetszem neki, és szeretné, ha találkoznánk néha a munkahelyen kívül is. Sétálhatnánk a parkban, beülhetnénk egy cukrászdába, megnézhetnénk egy filmet a moziban, és természetesen sokat beszélgethetnénk. Majdnem elolvadtam.
Erik azt javasolta, hogy a munkahelyen tartsuk titokban mindezt, mert nem lenne kellemes egyikünknek sem, ha a kollégák pletykálnának rólunk. Egyetértettem vele.
Megbeszéltük, hogy a következő szombat délután találkozunk. Eljön értem, és elmegyünk valahová. Azt hiszem, én a világ végére is elmennék vele.
SZERETEM!
Szeptember 20. (hétfő)
Egy méterrel a föld felett lebegek! Boldog vagyok! Nem gondoltam volna, hogy ez az érzés ilyen gyorsan újból rám talál, annyi fájdalom és szomorúság után. A munkám is sokkal jobban ment. Olyan rejtett energiák szabadultak fel bennem, hogy két napra való adatrögzítéssel készültem el a munkaidő végéig.
Természetesen Erik ma is felhívott telefonon, a munkahelyemen is, és otthon is.
Zuhanyzás után, amikor belenéztem a tükörbe, sokkal szebbnek láttam magam. Azt hiszem, a szerelem engem megszépít. Sugárzik a tekintetem. Ezt a postás mondta ma nekem, amikor átvettem tőle a folyószámla-kivonatomat.
Szeptember 21. (kedd)
Erik ma nagyon fegyelmezetten viselkedett a megbeszélésen. Szinte még rám sem nézett. Biztosan nem akarja elárulni magát a kollégák előtt. Felnézek rá. Mennyi önuralma van. Nekem bezzeg még a fülem is piros volt, amikor bevittem a szokásos kávé adagjukat a tárgyalóba. Majdnem elestem a küszöbön.
Este már nagyon vártam a telefonját, hiszen egész nap nem tudtunk beszélgetni, de biztosan valami fontos dolga akadhatott, mert nem hívott. Meg is szidtam magam egy kicsit, mert egyre jobban ragaszkodom hozzá, és lehet, hogy ez neki terhes lenne, ha megtudná. Vissza kellene egy kicsit vennem magamból, de sehogy sem megy.
Szeptember 22. (szerda)
Ma van a 24. születésnapom. Egész nap azon gondolkodtam, hogy eláruljam-e Eriknek. Végül abba maradtam, hogy nem fogom, nehogy azt higgye, azért mondom, hogy ajándékot vegyem nekem. Ezt nem kényszeríthetem ki tőle. Majd ha beszélgetünk kettesben, akkor talán elmondom. Csak a szombat jár a fejemben. Még éjjel is arról álmodok. Ezerféle variáció fordult meg a gondolataimban, és mind olyan szép volt. Biztosan mosolyogtam is álmomban.
Délelőtt a főnököm sok munkát adott, úgy hogy nem volt időm tovább ábrándozni. Erik este újból telefonált. Igaz, most csak 10-15 percig beszéltünk, mert azt mondta, egy munka felmérését vitte haza, meg kell csinálnia reggelre egy komplett költségvetést. Örültem hogy hívott, de bizony csalódottan tettem le a telefont, mert szinte végig a munkahelyi problémákról beszélt. Tudom, hogy nem lehetek telhetetlen, de hát mit tegyek. Olyan boldoggá tesz a tudat, hogy van valaki az életemben, akihez tartozhatok, akit szerethetek. Már nem vagyok egyedül.
Boldog szülinapot magamnak!
Szeptember 23. (csütörtök)
Reggel telefonált Mike, hogy kedden találkoznunk kell az ügyvédnél, mert édesapám kiadott szakkönyvei után jár nekem részesedés, és alá kell írnom az egyik kiadóval a szerződést, mert újra megjelentetik valamennyit. A főnökömtől kértem arra a napra szabadságot. Természetesen elengedett, bár neki nem mondtam el, hogy miért is leszek távol. Erik is hallotta, hogy kedden nem jövök dolgozni, mert épp akkor lépett be az irodába. Kicsit előbb érkezett a szokásos értekezletre, hogy tudjon velem találkozni. Most is cselhez folyamodott. Azzal az ürüggyel ült le mellém, hogy összeolvassuk az elkészült költségvetést. Persze nem olvastunk mi semmit, hacsak nem a szerelmet, egymás szemeiből. Olyan szépek a szemei is. Kékek.
Jaj, még nem is írtam le a külsejét. Kb. 180 cm magas, átlagos testalkatú, nem sovány, de nem is kövér. Van egy kis aranyos pocakja. A haja félhosszú, a nyakáig ér. A színét nehéz meghatározni, olyan seszínű, ahogy édesanyám mondta volna. Se szőke, se barna. A szája telt, csókolni való. Remélem, szombaton megízlelhetem.
Szeptember 24. (péntek)
Ma alig tudtam a munkámra figyelni. Az agyamban elindult a visszaszámlálás. Olyan messze van még a szombat délután. Egész nap az járt a fejemben, hogy milyen jó lenne, ha munka után azonnal lefeküdnék aludni, és a találkozónkig fel sem ébrednék. Akkor úgy érezhetném, hogy elrepült az idő. Mialatt az idő gyors repülésén gondolkodtam, ténylegesen éppen hogy cammogott minden perc. Még szerencse, hogy sok volt a munka, mert különben megbolondultam volna. Erikkel sajnos nem találkoztam. Hiába vártam, a telefon sem csengett. Ugye nem felejtette el a randevúnkat?
Szeptember 25. (szombat)
Nagyon korán keltem. Két adat illatos fürdősót öntöttem a kádba, és belefeküdtem relaxálni. Azt olvastam, hogy attól az ember tudata megnyugszik, és még a ráncok is kisimulnak. A szemem sarkaiban pedig, már megjelentek az első ráncok. El akartam tüntetni. Reggeli után szépen kitakarítottam, ha véletlenül feljönne egy kávéra, ne lásson rendetlenséget. Aztán fodrász, kozmetikus, és manikűrös következett. A sminkem most igazán jóra sikeredett. A számra nem tett rúzst, csak szájfényt, hogy kevésbé lehessen látni a heget. A hajam pedig úgy lett fésülve, hogy a fülem előtti pici horpadás is eltűnjön. Ebéd után végig próbáltam az összes divatos ruhámat. Alig tudtam eldönteni, hogy melyiket vegyem fel. Nagyon hiányzott az édesanyám, ő mindig tudta, hogy mi áll nekem a legjobban. Két órával a megbeszélt idő előtt már készen voltam. Idegesen járkáltam a szobában. Hiába mentem ki az erkélyre, onnan nem láthattam, ha megérkezik, mert az a játszótérre néz. A bejárat a másik oldalon van, arra nincs ablakom.
Pontos volt. 4 óra előtt két perccel csöngetett. Amikor megláttam az ajtóban, majdnem azonnal a nyakába borultam. Az álmaim egy pillanatra összemosódtak a valósággal. Kicsit túlöltöztem Eriket, aki egy egyszerű farmert és hosszú ujjú pólót viselt, de őt ez nem érdekelhette, mert azonnal dicsérni kezdte a hajam, a sminkem, és a ruhám. Nagyon jól esett.
Egy darabig nem is tudtam, hogy mit csináljak. Kapjam fel a táskámat, és induljunk el valamerre, vagy hívjam be egy kávéra. Erik megoldotta a dilemmámat, ugyanis megkérdezte, megkínálnám-e egy jó erős kávéval, mert egy kicsit fáradt. Elmesélte, hogy egész nap dolgozott az egyik munkaterületen, mert be kellett fejezni, hiszen hétfőn átadás lesz. Akkor értettem meg a farmeres öltözékét.
Természetesen betessékeltem. Ő lazán leheveredett az ágyamra, és onnan nézte, ahogy remegő kezekkel és lábakkal tüsténkedek a konyhában. Olyan ideges voltam, hogy a kávét melléöntöttem, amikor szervírozni próbáltam. Erik hangosan felnevetett. Fülig pirultam. Amikor végre meg akartam fordulni, hogy átvigyem a szobába a csészéket, hirtelen minden kiesett a kezemből. Ott állt szorosan mögöttem, és belecsókolt a nyakamba. Forróság futott át a fejem búbjától a lábam kisujjáig. Már az egész testem remegett. Óvatosan maga felé fordított, és megcsókolt. Ilyet még álmaiban sem érezhet az ember. Egyre vadabbul csókoltuk egymást. Nem tudom, hogyan jutottunk el az ágyig, és azt sem tudom, hogyan került le rólam pillanatok alatt a ruha.
Egyszerre éreztem forróságot, mialatt vacogott a fogam az idegességtől. Iszonyúan vágytam rá, de egyben féltem is. 24 éves voltam, de még szűz.
Az ajkunk szétvált, és Erik elkezdett simogatni, a testem minden hajlatát, minden négyzetcentiméterét felfedezve. Gyakorlott mozdulattal dobta le magáról a ruhát. Nem tudtam levenni róla a szememet. A félelmeimet elnyomta a vágyakozás. Meg akartam érinteni. Magamban akartam érezni. Nem tudtam várni. Mindez ott csillogott a tekintetemben, mert Erik megértett. Egy kis sikoly, egy kis fájdalom, és már együtt mozogtunk az élet végtelen ritmusában. Már nem tudom, hogy a hang, ami foszlányokban eljutott a tudatomig melyikünkké volt, csak azt éreztem, hogy elnyel valami hatalmas mélység, amely mégis egyre feljebb emel. Már nem voltam ura önmagamnak, csak a kéjmámor elérése volt a cél. Egy olyan érzésé, amit még soha sem éreztem, mégis ismertem, mert eddig ott élt a zsigereimben, és csak erre a pillanatra várt, hogy izzó vulkánná változtassa a testem, és felszabadítsa a lelkem.
Izzadságban fürödve pihegtünk mindketten. A hatalmas élménytől és a fáradtságtól elnyomott az álom. Amikor felébredtem, sötét volt, s Erik már nem volt mellettem. Sírva fakadtam.
Szeptember 26. (vasárnap)
Nem tudtam elszakadni az ágyamtól. Kerestem Erik illatát a párnán, a takarón. Félálomban ábrándozva próbáltam feleleveníteni együttlétünk minden pillanatát.
Egy darabig vártam, hogy megcsörrenjen a telefon, és meghallhassam a kedves hangját, de a telefon néma maradt. Este felé már nem bírtam tovább, tárcsáztam a számát. Zokogva tettem le a kagylót. Ki volt kapcsolva.
Szeptember 27. (hétfő)
Nem tudom, mi van velem. Boldognak kellene lennem, valahogy mégsem ezt érzem.
Egész délelőtt Eriket próbáltam elérni, de a telefon végigcsörgött, majd megszólalt az üzenetrögzítő. Egy gépi hang sorolta a számokat, és felszólított, hogy hagyjak üzenetet. Egy hangpostafióknak nem mondhattam el azokat az érzéseket, amiket csak és kizárólag Erikkel szerettem volna megosztani. Rossz érzésem támadt. Lehet, hogy őt is baleset érte a munkahelyen, vagy karambolozott az autópályán, amikor hazafelé vezetett? Sírni tudtam volna. Már azon voltam, hogy felhívom valamelyik kollégánkat, és érdeklődök Erik felől, de aztán meggondoltam, hiszen megbeszéltük, hogy titkolni fogjuk egy ideig a kapcsolatunkat. Remegtem az idegességtől és az elkeseredettségtől. Elhatároztam, hogy másnap, mielőtt Mike-kal találkoznék, bemegyek a munkahelyemre, hiszen kedden megbeszélés lesz újra, és akkor láthatom Eriket, és talán még beszélhetünk is egymással. Tudnom kell, hogy nem esett semmi baja, csak nagyon elfoglalt.
Szeptember 28. (kedd)
A telefon este sem szólalt meg, és én álomba sírtam magam. Ha tudom, hogy mi vár rám a mai napon, egy könnyet sem ejtek érte. Ahogy elterveztem, bementem 1 óra körül az irodába. Nem akartam, hogy bárki meglássa a sírástól duzzadt szemeimet, ezért az irodám ajtaját bezártam. Gondoltam, úgysem tűnik ez fel senkinek, hiszen tudják, hogy mára szabadságot vettem ki. Amikor megérkeztem, még senki sem volt ott rajtam kívül. Pár perc múlva hangokat hallottam a folyosó felől. Felismertem Erik, és egy másik kollégánk hangját. Harsányan nevettek.
Egy kicsit megnyugodtam, hiszen Eriknek vélhetően nincs semmi baja.
Amikor benyitottak a tárgyalóba, - ami az én irodám közvetlen szomszédságában volt, és csak egy kettős ajtó választotta el - már tisztán hallottam, hogy miről beszélgetnek: rólam.
- Tényleg lefeküdtél vele? – hallottam az idősebb kollégánk hitetlenkedő hangját. – Nem mondom, neked aztán van gyomrod.
Gurgulázva felröhögött. Hirtelen levegőt sem kaptam. Mi ez? Tényleg rólam, rólunk beszélnek ilyen hangnemben?
- A fogadás, az, fogadás. Megegyeztünk, ha összejövök vele egy hónapon belül enyém az év végi prémiumod. Ha nem fekszem le vele, vagy tovább tart a dolog egy hónapnál, akkor az enyém a tied. Szóval? – egyértelműen Erik hangját hallottam.
- Jó, de ezt csak te állítod. Honnan tudjam, hogy igazat mondasz.
- Na, nem vagyok már kezdő…idenézz!
Halk papírzizegés hallatszott.
- Te csibész! Lefényképezted az ágyban? Huhh, ha a fejét nem nézzük, egész dögös a kicsike. Szépek a mellei. Kár hogy sántít, és olyan heges az arca. De azért egy-két üveg bor után még talán én is bevállalnám.
Sátáni kacaj tört ki belőlük. Mindent hallottam. Képtelen voltam felállni az asztaltól.
A szemeim égtek, de nem tudtam sírni attól a hatalmas gombóctól, amely a lélegzetemtől szeretett volna megfosztani.
Nem emlékszem, hogy jutottam haza. Azt sem tudom, hogy találkoztam-e útközben Erikkel. Most itt állok a nappaliban, és örökre befejezem a naplómat. Azt ígértem az elején, hogy addig írom, amíg rám nem talál a férfi, akit szerethetek.
Megtörtént.
Szerettem.”
A nyomozó lassan letette a naplót.
Hajnalodott.
Óvatosan megtapogatta az arcát.
Nedves volt.
Kibotorkált a fürdőszobába, és belenézett a tükörbe.
Szégyellte magát, mint férfi, Erik helyett.
|
Ideje: Június 18, szombat, 08:21:15 - Jodieline
|
|
| |
|
| "Egy öngyilkos naplója" | Belépés/Regisztráció | 4 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Egy öngyilkos naplója (Pontok: 1)
blin Ideje: Június 25, szombat, 22:37:13
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Tök jó, nem birtam abbahagyni az olvasást (sőt, eszembe se jutott)! :) Én is írtam már erről a témáról, igaz, teljesen más megközelítésben és rövidebben. :) Csak apróbb formai hibákat találtam benne, pl. 25-énél: nem választottad el 24-étől, elírás: adat-adag. + az elején a felesleges ismétlés. Ezeket leszámítva klassz, olvastatja magát. Nem gondolkodtál azon a megoldáson, hogy csak a végén derüljön ki, hogy öngyilkos lett? További jó munkát! :) |
Re: Egy öngyilkos naplója (Pontok: 1)
Jodieline Ideje: Június 26, vasárnap, 03:34:20
(Adatok | Üzenet küldése) | Nem gondolkodtam rajta, hiszen a címben már benne van, hogy egy öngyilkos naplójáról van szó. Inkább végig szerettem volna vezetni a napokkal azt az érzelmi állapotot, amelyik végül is a tettéhez vezetett. Persze nyitva hagytam (még a prológusban), hogy hátha megmentik az orvosok.
Köszönöm a kritikát. |
]
|
|
|
|
|
Re: Egy öngyilkos naplója (Pontok: 1)
Miszti Ideje: Június 29, szerda, 12:12:45
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Jodieline!
Nekem nagyon tetszett a prózád! ![]()
A felépítése, a bekezdések egymáshoz fűzése, az izgalom fokozott fenntartása és a főszereplő személyébe is olyan kellemes átmenet nélkül sikerült beleélni magam. Különleges a beteljesülés leírása, a tetőpont, és a tragédiába torkollás folyamatát is jól közelítetted meg. hatványozódott a "lelki transz"... A kerettörténet is megy hozzá. ![]()
A történet olyan valóságosnak tűnt, minthacsak egy valós napló lett volna megszólaltatva. Igazán jó volt olvasni, és ehhez szívből gratulálok Neked! ![]()
Ha szabad egy kritikai észrevétel is: én a helyedben valami más címet adtam volna. Bár ez kétségkívül figyelemfelhívó, mert az emberek szeretnek más tragédiájába belelesni. De nekem egy kicsit közhelyesnek tűnik. Valamilyen lélekhez jobban szólót választottam volna. Most ne kérdezd, hogy mit, nem gondolkoztam el rajta.
Természetes is ezek után, hogy 5-sel jutalmaztam írásodat, ![]() és már most a legjobbak közé helyezem. De még olvasgatom a többit is.
Fogadd szívélyes üdvözletem:
![]() |
Re: Egy öngyilkos naplója (Pontok: 1)
Jodieline Ideje: Június 29, szerda, 20:34:35
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Miszti!
Ami a címet illeti:
Az igazság az, hogy amikor megírtam, én is más címet adtam a prózámnak, de aztán elvetettem, mert túl "lírainak" találtam.
"Léleklenyomat" - ez lett volna.
Kíváncsi vagyok rá, erre mit mondanál? :)
Köszönöm az elismerésed, a kritikád, és azt is, hogy a többi írásom iránt is érdeklődsz.
Üdv.: Garas Judit |
]
|
|
|
|
|
|
