| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Tanulni, tanulni, tanulni |
|
Egy kis fantázia játékélmény.
A pók nagy volt, barnás-fekete, szőrös lábakkal és furcsa zöld mintákkal a hátán. Fel s alá járkált a hatalmas, vastagtörzsű fák alkotta erdőben, a félhomályos tisztás közepén. Védte a területét. Agresszíven fordult nyolc lábán, tudtam, ha észrevesz, nyomban nekem ront, hogy zöld mérgét vérembe fecskendezze.
Nem sokkal mellette egy éjfekete ordas mászkált, hatalmas tépőfogai prédára vártak, miközben vad, sárga szemei szüntelenül a környező bokrokat kutatták.
"Amíg nem mozdulsz meg, senki és semmi nem fog észrevenni" - mondta a tanítómesterem nem is olyan régen, miközben azt a varázslatot próbáltam elsajátítani, mellyel láthatatlanná válok. Sikerült is a tudást megszereznem, így most ott ültem a két fenevad közötti szűk sávban. Nem láttak, de ha csak egyetlen pici mozdulatot teszek, azonnal rámrontanak. A csapda bezárult.
Az erdei madarak vidáman fütyörésztek a fejünk felett, őket nem zavarták a vadállatok és az olyan zöldfülű, kelepcébe került sötét elfek sem, mint én. Bárcsak át tudnék már változni én is sólyommá, hogy elrepüljek innen...de addig még sokat kell a Mesterhez járnom, hogy erre a szintre eljussak. Ha egyáltalán megúszom ezt a kis kalandot ép bőrrel. Ezek a fenevadak nem viccelnek, nincs bennük kegyelem vagy szánalom. Ha tehetik, azonnal végeznek velem.
Ha a farkast a földhöz kötném az indás varázslattal, akkor lenne időm a pókkal foglalkozni...csak az a baj, hogy ha nem végzek vele addig, míg a sárgaszemű elszabadul, nekem annyi. Két ilyen bestiával egyszerre még nem tudok elbánni. Bezzeg a Mesternek a kisujját se kellene megmozdítania és máris jöhetnének a dögevők lakmározni...neki elég lenne az aurája ahhoz, hogy elpusztítsa támadóit.
Idegesen forgattam a szemem, amikor megjelent a madár a fejünk felett. Egy közepesen fejlett sasféle volt, láttam már több hasonlót az erdő távoli, északi részein, de itt, ennyire délen még soha. Hatalmas csőre és még hatalmasabb karmai voltak, melyekkel könnyedén felhasították volna a bőrömet, ha elérik. Barnásfekete színe tökéletesen elrejtette az ágak és lombok alkotta háttérben, szinte csak a sárgán világító szemek árulkodtak jelenlétéről. Lassan a tisztásunk felé szállt és elkezdett odafent körözni, mintha tudná, hogy neki is juthat itt egykét húscafat, ha kivárja az idejét. Vajon honnan sejtette, hogy harc következik életre-halálra?
Az ordas mély morgással fordult egyenesen felém. A szél hirtelen irányt váltott és pontosan felé fújt - felőlem. Megérezte, hogy ott vagyok, és bár nem láthatott, egyenesen az irányomba indult, a levegőbe szimatolva. A pánik görcsbe rántotta a gyomromat. Arról nem beszélt a Mester, hogy a szagokat és illatokat hogyan kell eltüntetni...most aztán nagy bajban vagyok, ennek fele se tréfa! Valamit ki kell találnom mielőtt ideér ez a szőrmók, különben pár pillanat múlva egyszerűen rámlép és akkor biztosan felfedez...a pók pedig máris lesi, hogy vajon mit talált a négylábú.
Tennem kell valamit, mégpedig most azonnal! Mélyet lélegezve az indagyökeres varázslatot kezdtem el mormolni, amikor az a medve berontott az üde zöld kis tisztásunkra.
Elképesztően nagy volt. Hosszú, sűrű barna szőre csak fokozta a hatást. Még soha nem láttam ekkora példányt, ez még a hegyi medvéknél is másfélszer nagyobb volt. Ahogy észrevette a farkast, a pókot és a ragadozó madarat, megtorpant, majd körülnézett, mintha csak elf volna maga is és egyenesen rámbámult. Megmoccani se mertem...biztos halál várt rám. Ezzel a néggyel még a Mesternek is meggyűlne a baja, nemhogy nekem, kezdő, tejfelesszájú druidának.
A medve azonban nem támadt rám, hanem hátsó két lábát előrenyújtva letelepedett a puha fűre, mintha csak színházban lenne. Ha nem egy vérengző fenevadról lenne szó, megesküdtem volna, hogy még a száját is elhúzta kétoldalt, mintha vigyorogna. Tátott szájjal bámultam rá, ezért nem vettem észre, amikor is az ordas egyszerűen a fülembe bömbölt, körülbelül egy arasznyi távolságról. Úgy ugrottam fel, mint akit íjból lőttek ki, megtörve ezzel a rejtőzködő varázst. A farkas a hirtelen felbukkanásomtól meglepődve ugrott hátrébb, de aztán villámgyorsan támadásba lendült egy újabb vérfagyasztó ordítással, sárga agyarait széttárva.
A pók sem sokat teketóriázott, már rohant is felénk számtalan lábán, hihetetlen gyorsasággal.
A sas zuhanórepülésben csapott le a fejemre.
A medve pedig összefonta az első két lábát hatalmas pocakja felett és érdeklődve figyelni kezdett bennünket.
El akartam futni, tudván, milyen hasznos az, de a pók lecsapott, erős mérge máris elkábított, így csak gyenge ellentámadásra futotta tőlem. Mindháromra a holdfény varázst szórtam, ami folyamatosan sebezte őket egy ideig. Aztán a farkast a földhöz kötöttem indákkal és elhátráltam tőle. Az indák körülfonták, és tüskéiket a szőrébe vágták. A másik kettő persze követett. A sast a mágikus botommal kezdtem el ütni, a pók pedig kapott egy jó erős átkot...közben folyamatosan csépeltek, ütöttek, haraptak és éreztem, már nem sok erőm van ellenállni. Még egyszer használtam a holdfényt, majd egy hátraszaltóval kicsit eltávolodtam tőlük. Szerencsére a pók mérge lassan eltávozott a véremből, és nem hagyhattam, hogy újra megtámadjon vele. Sikerült egy kis előnyre szert tennem, de ekkor kiszabadult az indavarázsból a farkas. Előle már nem tudtam elfutni.
A varázserőm teljesen kimerült. Az életerőm még egy kicsit kitartott, de már éreztem az orromban a temető földszagát.
Elhomályosuló tekintettel csapkodtam ellenfeleim felé, amikor a medve mordult egyet.
Támadóim mit sem törődtek vele, a véremet akarták mindenáron.
Ekkor történt...máig emlékszem rá, milyen szép volt a lány, amikor először találkoztunk, abban a sárga ruhában. Habár éppen félholt voltam, a lábamat egy vérengző ordas rángatta, a hasamat egy nagy zöld pók próbálta elérni, a fejemet meg egy éles csőrű sas csapkodta, de rávigyorogtam a papnőre, aki az egyik bokor mögül bukkant elő.
A medve lefeküdt az oldalára, a fejét megtámasztotta egyik hatalmas mancsával és úgy figyelt bennünket tovább.
A papnő tett egy furcsa mozdulatot a levegőben, mire éreztem, hogy kezd visszatérni az erőm. Megismételte, erre az összes sebem beforrt egy szemvillanás alatt. Hirtelen támadt lendülettel újra lecsaptam a sasra, mire az összecsukott szárnyakkal a fűre hullott.
A másik két bestia észre se vette, továbbra is hevesen próbáltak ledönteni a lábamról.
A lány ekkor a farkas felé intett, mire az ordítva ugrott egyet hátra, majd miután észrevette a támadóját, nekirontott. Nekem maradt a pók, és mivel újra a régi voltam, a varázserőm is lassan visszatért, ezért gyorsan elintéztem, előbb a földhöz kötve indákkal, majd egy kis holdfénnyel és átokkal. Mikor végre kimúlt, megpördültem, hogy segítsek a lánynak.
Nem láttam mást, csak az ordas kifacsart tetemét.
Na és persze egy kajánul vigyorgó medvét, aki épp feltápászkodott a földről.
Aztán lassan emberi alakot öltött.
- Kedves tanítványom, ezek a kis állatkák majdnem kitekerték a nyakadat - mondta még mindig vigyorogva a Mesterem, miközben a ruháját porolta le.
Egyszerre ámulkodtam, bosszankodtam és kerestem vadul a megmentőmet.
- No persze a temető nincs messze, gyorsan visszataláltál volna a testedhez, amennyiben pórul jártál volna. Szerencséd, hogy Darnassus papnője pont erre járt...és még csak meg se köszönted neki, te illetlen!
- De..izé..hát és..nem is...ki volt...merre ment? - nyögtem ki végül.
- Már messze jár...látom, meg is áldott vagy ötféle módon, csak úgy sugárzik az aurád, most biztos elbánnál ezzel a hárommal...hiába, a papnőknek jó szívük van, mindenkin segítenek, aki szembejön...egyszer én is találkoztam egy fekete hajúval errefelé, pont naplementekor, a puha fűben...khm, khm...szedd össze magad, indulás haza, még rengeteg tanulnivalód van, ifjú tanítványom!
Ezzel átváltozott csodaszép griffmadárrá és pillanatok alatt eltűnt a fák felett.
Csak álltam ott összevissza szakadozott ruhámban, tátott szájjal és persze sugárzó aurával. Tényleg sok még a tanulnivalóm.
|
Ideje: Augusztus 12, péntek, 23:40:12 - OldBlade
|
|
| |
|
| "Tanulni, tanulni, tanulni" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
