1.
Ez a nap valahogy másként indult, mint a többi. Nagy változások sötét felhői gyülekeztek Balambér feje fölött!
Hősünk egy panellakás nyolcadik emeleti panelkuckójában tengette, szürke, egyhangú, szorgos-dolgos agglegény életét. Kinyúlt, kopott melegítőjében kávéfőzéshez készülődik szűk konyhájában Az asztalon Maffia,a hatalmas fekete kandúrmacska fekszik elnyúlva. Ő élete sója, barátja, hű társa Balambérnak. Éppen a gáz meggyújtásával ügyködik, amikor megcsörren a radiátorcső. Pontosan háromszor verik meg ott fenn a kilencediken az odakészített fakanál nyelével.
– Hű, ez Irma lesz! Siessünk, Maffia mindjárt itt lesznek! – mondja a macskának mire az nagyot ásítva reagálja le a közlést. Az ajtón halk kaparászás, miákolás hallatszik. Balambér az ajtóhoz kocog, s beengedi Irmát a vállán egyensúlyozó Belfegor nevű fekete nőstény macskával Irma koszlott pongyolája fölé terített kardigánjában, lábain posztópapucsaival, gugás haját babos kendővel bekötve munkaruhájában érkezik. Ő Balambér bejárónője.
– Ehun vagyunk-e! Köszön be Irma, s indul a konyhába. A macska leugrik vállairól, és az asztalra kuporodik Maffia mellé. Fénylő orrocskával barátságosan megböködi Maffiát, majd hozzábújik, mint menyasszony a vőlegényéhez a nászágyban. Irma miközben hanyag pillantást vet a gáztűzhelyre, maga alá húzza a hokedlit, leül, tömpe újaival pongyolája zsebébe nyúl, előveszi a cigarettás dobozt, kiteszi az asztalra, kivesz egy szálat és az égő gázrózsához hajolva, rágyújt. Balambér egy másik hokedlit maga alá húzva társalogni kezd Irmával.
– Hogy vagyunk Irmuska, milyen volt a tegnapi forgalom?– Irma mélyet szív a büdös Kossuthból. A cigaretta felparázslik. Aztán megszólal. – milyen lett volna? Átlagos, tudja messze még a fizetés nap, nincs tolongás, csak a törzsvendégek vannak ilyenkor. Egyik nap olyan, mint a másik: taposómalom. Únom már, nagyon unom, Balambér úr! De hát nekem ez jutott az életből, itt kell helytállnom,a munka frontján, ahogy a párt szlogenjei is sugallják felénk.”A munka,dicsőség dolga” Igyekszem építgetni az elvtársuraknak a szocializmust. Merthogy mindenki a maga posztján kell, hogy építse: a kohász a kohónál, a martinász az acélműben,a geodéta a terepen,a kocsmáros meg az Egyújjasban!Jól beszélek?
– Tökéletes a meglátása Irmuska, látom, sok szemináriumon vett rész a múlt rezsimben. Nade, lefőtt a kávé!– mondta Balambér és kitöltötte, majd az asztalra helyezte a teli kávéscsészéket.
– Parancsoljon báróné! Cukorral vagy a nélkül?– Irma mélyet szíva a cigarettából vígan fújja ki a füstöt, kissé utána néz a füstkarikáknak, majd válaszol a kérdésre. – Sok cukorral főúr, nagyon sokkal! Hisz oly keserű ez a rohadt élet, mért ne édesítenénk meg egy kicsit? Nem igaz Belfegor?– veregeti meg a macska tomporát, miközben kevergeti kávéját.
– Kissé mintha ziláltabb lenne báróné, mint máskor. Valami furcsát látok magán… Nem tetszik nekem. Hol van a mi derűs, fecsegő Irmánk? Helyette egy morózus vénasszonyt látok itt. Ki vele mi baj van!– Irma újabb cigarettára gyújt. Elmerengve fújja a füstkarikákat és megszólal.– Tudja Balambér úr huszonöt év a kocsmában nem semmi. Ki vagyok, most már nagyon ki vagyok! Rakoncátlankodnak az idegjeim. Ugy járkál bennem az ideg, mint a páternoszter: le, s fel…– biztosan bolygóidege van?– jegyezte meg Balambér szarkasztikusan. Irma kerekre nyitotta hatalmas lószemei.– mér olyan is van?– már hogyne volna Irmuska. Körülbelül olyan ez mint a bolygó hollandi,csak az valami opera. Az is bolyong a világban, mint a maga idegejei.– na, de fordítsuk komolyra a szót: nem jól vagyok. Ki kéne íratnom magamat a Tóth főorvosúrral. De kockázatos a mai világban betegállományba menni, mert könnyen útilaput köthetnek az ember talpára ötvenen felül.
– Ugyan Irmuska, ha kicsit rendbe szedi magát jó, ha kinéz hatvannak.
– Köszönöm úgy feldicsért, mint a fuvaros lovat! Különben nem sokat tévedett, hatvanöt múltam – mikor?– nem mindegy az, ne kíváncsiskodjon, mert hamar megöregszik! Nem mindegy a magának, múltam, valamikor! Tizévet húztam rá a nyugdíjra. Már elmehetnék, de ragaszkodnak hozzám. Pedig ennek vagyok a betegje. Egésznap a hidegvízben tocsogni, könyékig a mosogatólébe nyúkálni, nem semmi! Mérni, tőteni, csapot megnyitni, poharakat elmosni, csetrest leszedni, elmosni! Kiborít a nagy lárma,a játékgépek csattogása!Zárórára egészen kimerülök. Alig várom, hogy hazaérjek, ágyba zuhanjak elvágódva, mint egy hasábfa. Olyan vagyok, mint egy agyonhajszolt állat.
– Hát mért nem hagyja abba? Itthon is lenne dolga a madarakkal, cicával… nálam is van másodállása.– ezt nem gondolta komolyan? – de, gondoljon csak bele, milyen szépen élhetne a nyugdíjából?– a nyugdíjamból? Maga viccel velem? Abból a négyezerhatszázból… az éhenhaláshoz sok,a megélhetéshez kevés.A borravalóm sokkal több, amit a kocsmában a kuncsaftoktól kapok. Tudja maga, hogy van a Vendéglátónál? A fizető bekaszirozza a lóvét,aztán záráskor kasszát csinálunk,és testvériesen,egyenlő arányban elosszuk a borravalót.
– Én mindenesetre meggondolnám a maga helyében. Ha nem lesz elég a nyugdíja én, még tudok egy-két bejárónői állást szerezni magának, hogy kitőtse a napját, ne unatkozzon ugye. Nem kellene a részegekkel hadakoznia! Maga még egy igen jókarban lévő asszonyság. Élje a saját életét!
Irma kihúzta magát, mint aki karót nyelt és imigyen szólt.– Hát, ami igaz, az igaz,még mindig jól tartom magam. Képzelje el a múltkor is, de csak magának mondom el bizalmasan. A Tóth főorvos úrnál voltam felülvizsgálaton. Mint ilyenkor szokás derékig levetkőztetett, megkopogtatott azzal a micsudával, kicsit hallgatódzott a mellemen. Aztán egyszerre se szó,se beszéd két marokra fogta,megszorította a mellemet,hogy szóhoz sem tudtam jutni a meglepetéstől és szájon csókolt!
– Hű azt a fűzfánfütyülős baracpálinkáját, mindjárt eldobom az agyam: ez igaz? Csípjen, belép, jól hallok! – aztán elengedett,kissé hátralépett végigmustrált, mint egy fuvaroslovat és halálos komolyan ezeket mondta:”Ne,haragudjék rám Irmuska,de ilyen ruganyos,szép,formás melleket rég nem láttam!A húszévesek is megirigyelhetnék!– Na,erre varrjon gombot! – háát, se köpni, se nyelni nem tudok! Még maga mer itt nekem csúzról meg reumáról beszélni, mikor főorvosok bókolnak kiskegyednek! Hagyjon ott csapot, papot, nyitunk egy kuplerájt, megteszem madámnak! Eljött a rendszerváltás ideje, most kel új életet kezdeni, vállalkozni!
– Nem lehet, odahúz a szívem! Fogva tartanak az emlékeim, a múltam…
– Komolyan mondom én még egy ilyen csökönyös némberrel, nem találkoztam életemben! Minek ragaszkodik ahhoz a tetves kocsmához?– Irma újabb cigarettát kotort elő zsebből, rágyújtott, s elgondolkozva fújta ki a füstöt, majd megszólalt.
– Hogy miért, elmondom magának. Jól figyeljen, mert csak egyszer mondom el! Van nekem egy fiam, olyan maga korabeli. Ötvenhat óta kinn él Ausztráliában. Tudja maga honnan került az a berendezés az Eggyújasba? – nem.– most elárulom magának Tőlem…–
– Na,ne mért csinálja ezt velem Báróné?Méghogy magától? Rögtön eldobom az agyamat!
– Mint tudjuk abban az átkozott ötvenes években az volt a szokás Sztálinvárosban hogy, ha a részeg városépítők széjjelverték egy kocsma berendezését, akkor egy teherautóval felmentek Pestre a NEB-hez és azok kiutaltak egy új, jó állapotban lévő berendezést. Így utalták ki a cukrászdát, a kis Csillagsörözőt – az volt valaha a híres Fehér Ökör kocsma-. Szóval ők is megkapták a papírt, megjelentek nálam felpakoltak a berendezéssel, gyerekekkel együtt és deportáltak Sztálinvárosba.
– De, csak úgy uk-muk-fukk? Nem lehetett reklamálni?– próbáltam volna meg!Fogtak és vittak,azaz ide hoztak!Az ÁVÓ-val nem lehetett kukoricázni! Fogták, és személyzetestől együtt felpakolták az egész berendezést.
– És mi lett a tulajjal?
– Mi lett volna, vitték az is a berendezéssel, személyzettel együtt. Hát kedves uram, így kerültem én ide, mint berendezési tárgy.– csak nem akarja azt bemesélni itt nekem, hogy magát anno valamikor az ötvenes évek elején a berendezés tartozékaként deportálták ide a kocsmával együtt? Mért nem szökött vissza Pestre, hagyta volna a francba őket a kocsmájukkal együtt, boldoguljanak, ahogy tudnak!
– Szöktem volna a sajátomból? A vagyonommal együtt tagadtam volna meg, dobtam volna el magamtól az életemet, jelentő múltamat, az otthonomat, a munkahelyemet! Hát még most sem érti? Az életemet rabolták el ezek a bitangok! Nem véletlenül csúfolnak engemet a”bárónénak” Enyém volt a kiskörúton a Fekete Zacc kávéház! Onnan deportáltak a javaim mal, gyerekeimmel együtt ide, Sztálinvárosba. Elrabolták a megélhetésemet, kihúzták a lábam alól a talajt!
– És erről mért nem tudtam én eddig? Rögtön a földhöz vágom magam: egy eleven báróné a bejáróném! Ez nonszensz, ilyen nincs!– látja, hogy van. Nem dicsekedhettem vele, diliházba dugtak volna abban a rendszerben! Úgy éltünk a titkainkat magunkba zárva, mint a patkányok a sötét odújukban. Nem mertünk vele kilépni a világosságra
– Ezt nem lehet megszokni, csak beletörődni, Irmuska!
– Ugyanmár, mindent meg lehet szokni! Ezt a népet rabolta már tatár, török, német, aztán jött a Trianon, a ruszki felszabadítók. Amit a ruszkik nem zabráltak el, azt elrabolták a kommunisták:Gerő,Rákosi,Révai a zsidó brancs! Péter Gábor az ÁVH-val. Uram, a magyart folyton lealázták, kifosztották, de a büszkeségét elrabolni nem tudták. Az identitásunkat, a magyarságunkat akarták széjjelzúzni, nem sikerült nekik. Látja, engemet is gyerekestől a szemétdombra löktek, kisemmiztek! De megkapaszkodtam, mint a dudva. De túléltem őket! És,ha szolgaként is,de a magaméban vagyok!Ha a legutolsó csaposként is,de az enyém az a kocsma,magamnak dolgozom….
– Tiéd az ország magadnak építed!
– Tiéd a kocsma magadnak dolgozol benne!– vetette közbe Irma miközben elgondolkodva fújta ki a füstöt kitágult orrlyukain. – Tudja mi ebben az egészben a legborzasztóbb? Hogy a sok hazugságot, mint a dudlit becumiztuk. Ugy megszopattak ezek a kommunisták bennünket szomszédom, mint a torkosborzot! A két kezünk tíz körmével kapartuk ki a romok alól ezt az országot. Drága,jó Adolfom is amikor meghozták Auschwitzból a maga harminckét kilójával rögtön a kocsma újraindításával foglalkozott. Dehogy járt annak a bosszún az esze! Együtt kezdtük a romhalmaz kitakarítását. És akkor mi történt? Kiglancoltuk a kávéházat. Az állambácsi nagykegyesen megengedte, hogy a saját vagyonunkon helyreállítsuk, beüzemeljük a gazdag zsidó rokonok segítségével. Aztán 51-ben szépen elrabolta tőle! Minek egy koszos zsidóbárónak kávéház? Ki hallott már ilyet!
– Ez szörnyű, egy Kaffkai rémálom! – vetette közbe Balambér, de Irma rendületlenül folytatta tovább.– ezt már nem bírta ki Dolfikám szíve. Ő, aki túlélte Auschwitz poklát, elkerülte a gázhalált, ezt már nem viselte el: megrepedt a szíve. Nem bírta felfogni, hogy a vagyonát sec perc alatt elrabolják tőle a kommunizmus nevében! Megszűnt élete értelme. Azon vettem magamat észre, hogy két gyerekkel a nyakamon, egy teherautó tetején ülök és robogunk az ismeretlenbe, a semmibe… Az élet ment tovább. Túlélésre kellett berendezkednünk, fel kellett nevelni, enni kellett adni a gyerekeimnek.
– Hogy lett magából báróné? Egyáltalán nincsenek magának arisztokratikus vonásai.
– Nem így néztem én ki hajdanán. Gyönyörű szép nő voltam. Kaszírnő a Fekete Zaccban! Lánykoromban zongorázni, meg francia nyelvet tanultam. A Ranolderbe jártam polgáriba az angolkisasszonyokhoz. Hol van az már, ki ölte belőlem az eleganciát az élet. Beledurvultam ebbe a taposómalomba. A szocializmus felőrölte életemet,s kiköpött magából, mint a lerágott csontot. Azért mégiscsak sikerült megkapaszkodnom az élet peremén, felnevelni a gyerekeimet. Van egy panelcellám, ahol meghúzhatom magamat, állásom is van. Kell ennél több?– Oldjuk fel ezt a feszültséget Irmuska! – mondta Balambér és kivette a hűtőből a pálinkás üveget. Poharakat vett elő és töltött.– Béküljünk!–emelte koccintásra poharát. Koccintottak. Ittak. Irma elmerengett, majd megszólalt.
– Nem haragszom én már senkire. Azzal hogy segberugdosom azokat, akik ezt tették velem, velünk, sose tudom törleszteni az életnek azt, hogy megrugdosott, lealázott bennünket. Hanem, azért tudja, ha úgy, mint a mesékben a jó tündér teljesítené legalább az egyik kívánságomat, mégiscsak azt kérném tőle, hogy jól segberugdoshassam az akkori vezetőinket! Akik ezt a csúfságot tették velem, velünk, az egész népünkkel! Erről ennyit: proszit!
– Irmuska, ha mondjuk egy második kérést is, teljesítene magának a jó tündér, mi lenne az?– Először is, leküldeném őket mind a bányába, hogy megtudják a magyarok istenét! – és kiket rakna a helyükre? – mindegy, teljesen mindegy, csak valaki másokat! Hogy a fényes szelek söpörjék le őket onnan a magas polcról! – Attól félek Irmuska, ha ezeket elzavarjuk,s más sikerekre éhes megélhetési politikusokat teszünk a helyükre,akkor azok is megszedik magukat,tovább gyarapítják az államadóságot. Ez egy mókuskerék.
– Istenem ilyen egy tanult ember és nem bízik a rendszerváltásban!Hát a tudatlan nép,a bunkók csináljanak forradalmat?Mi húzzuk ki a seggfejek alól a bársonyszéket? – Nézze Irmuska a kommunistáknak befellegzett, azoknak lőttek! Eltűnnek a süllyesztőben, de ne gondolja hogy végleg. Tudja olyanok ezek, mint a csótányok. Állitólag a nukleáris támadásban minden és mindenki elpusztul, csak a csótányok élik túl. Hát ezeket a polibűró csótányokat nem lehet még atombombával sem elpusztitani. Csak kihalásos alapon lehet megszabadulni tőlük. Nincs az a hatalmas söprű, amivel tisztára lehetne seperni ezt az Augias istállóját. Legelébb a parlamentben kellene kezdeni. Szétzavarnám az országgyűlést Utána takarékosságból, felére csökkenteném a képviselők létszámát. Aztán teljes vagyoni és erkölcsi kárpótlást rendelnék el ötven évre visszamenőleg. – Talán még maga is visszakapja egyszer a kocsmáját, majd meglátja.– tudom a vak is, azt mondta: majd meglátjuk… sose látta meg.– mondta Irma rezignáltan. – azt mondja, rendszerváltás? Hát eddig is úgy váltogatták a köpönyegüket, mint más a gatyáját. Ezek, hogy visszaadják a házamat,a parasztoknak a földjeiket?Azt micsináljon a paraszt a földdel pénz és gépek nélkül? Olyan ez, mint a halottnak a csók!Ne adják vissza a múltunkat ,a fiatalságunkat,a vágyainkat,a szenvedéseinket!Mit kezdjünk vele?Ne törődjenek mi velünk,a sir felé masírozó roggyantakkal! A fiataljainknak adjanak kenyeret a szájukba,lakást,ahol szaporodjanak, mint a nyulak!Álljanak félre,tűnjenek el a süllyesztőbe ezek a fuserátorok!
– Úgy beszél Irmuska, mint a Zsandark! Mint egy lánglelkű forradalmár. Kitől tanulta ezeket?– kitől-e, hát mindenütt ezt hallja az ember. A kocsmába is működik az infó csatorna. Olyan a kocsma, mint az ember feneke, már megbocsájtson a hasonlatért. A fej, az ész kifelé a szépet mutatja az emberből. Alul viszont süvöltve tör ki belőlük a végbélszél, a salak, a megemészthetetlen élet kritikája. Megetették velünk a kommunisták a maszlagot, most hogy szarban vannak le, akarják velünk nyeletni a békát! Komromisszumot akarnak lenyomni a torkunkon! Csakhogy a nép nem hűje. Nem veszi be ezt a dudlit! Kiokádja, a segge lyukán ereszti ki a szocialista mákony kritikáját.
– Egy költő veszett el Irmuskában.– na, ebből nem élünk meg! Mi a napi penzum? Pucoljak ablakot is, mossak, vasaljak, vagy csak elég a takarítás?
– Magára bízom Irmuska. Ossza be magának a munkát! Elmegyek négy napra a Nagymarosi körgátat betájolni. Remélem, befejezzük végre a geodéziai munkákat ebben a térségben. Olyanná változtatták azt a valaha gyönyörű tájat, mintha a Marson járna az ember. Kimérem nekik azt a viziszörnyet, had épisék a szocializmus örök mementójának emlékművét!– Csak nem hogy még a hegyet is arrébb tolják? Ezektől még az is kitelik– hja, kérem a szocializmus hegyeket képes megmozgatni!– Láttam én már karón varjút: hegyeket vajúdni, s egereket szülni!
– Isten pá Irmuska!– búcsúzott Balambér, de Irma még egy pillanatra megállította szavaival.– Balambér úr, ha megjön, felnézne hozzám? Meg kellene bőrözni a csapot a konyhában, mert csöpög!– rendben van Irmuska, ha megjövök, megbőrözöm. Aztán majd elmondhatja a kocsmában, hogy tudjátok az én szomszédom, a Balambér úr, finom úriember: geodéta. Az mindenhez ért. Senki sem tudja úgy megbőrözni a csapomat, mint ő. Viszontlátásra Irmuska! Maffiára vigyázzon!
Amint becsukódott az ajtó Balambér után Irma elővette a porszívót. Bekapcsolta és harsány hangon teli tüdőből fújva rázendített:”… sződd a selymet elvtárs, selyemből lobogónk!”
2.
A hétvégén Balambér hazajött kiküldetéséből. Ígéretéhez híven felment Irmához megbőrözni a csapot. A konyhában ugyanaz a miliő, mint egy emelettel lejjebb. Az asztalon elnyúlva hever Belfegor. Mellette egy doboz felbontott Kossuth cigaretta, gyufa, pálinkás üveg, két kispohár. Mig Balambér a vízcsappal ügyködik az alatt Irma, lefőzi és szervírozza a kávét. Befejezvén a munkát Balambér megmossa, majd megtörli kezét a hanyagul a radiátorra dobott kétes tisztaságú konyhai törölgető ruhába, és helyet foglal az egyik hokedlin Irmával szemben. Irma rágyújt,s elgondolkozva fújja a füstöt,miközben lassú mozdulatokkal kevergeti a kávét.
– Mi újság az építkezésen szomszédom?
– Úgy néz ki Irmuska, hogy végleg befejeztük: levonulunk.
– Örökre?
– Azt azért így nem merném állítani, még nincs teljesen lefutva az ügy. Az biztos, hogy a Zöldek nyomására beszart a kormány és leállított mindent. Ott hagytuk félbe az egészet. Fel van dúlva az egész terep,a Duna félig elrekesztve,a felvonulási terep rendezetlenül…A környezetvédők alaposan belefingottak a nulláslisztbe. Aztán az állam meg csak majd törölgetheti a szemét, ha fizetni kell a kártérítést az osztrákoknak,meg a szlovákoknak!Ez aztán az úri passzió.
– Az anyjuk úristenit ezeknek a marha kommunistáknak. Igy beszarni! Ekkora pazarlást! Mint a csekonicsok! Igaz, ezeknek nem számít, semmi sem számít. Utánnam az özönvíz! Itt hagyják a sok adósságot, meg a helyreállítási költségeket, mint egy mikulás csomagot az utódjuknak. Fizessétek ki a sarunkat balfácánok! Erre mondják szomszédom, hogy „okos” Tudja, mi járna ezért a kapitalistáknál: villamosszék!
– Hatezer ember kezéből vették ki a munkát Irmuska! Mehetek én is munkanélkülire! Ez itt a legnagyobb baj. Családok, megélhetése forog kockán, de kitörődik vele?
– Nem féltem én a Balambér urat. Okos, tanult ember. Talál itt a közelben ennél jobban fizető munkát biztosan. Addig meg pihenjen kicsit. Élvezze a tétlenséget
– Annyit jegyeznék itt meg csendesen Irmuska, hogy lesz még ebből gubanc nemzetközi téren! Kell még oda a szakember a visszarendezéshez! Most addig ugrálnak ezek a környezetvédők, mint fing a gatyában, hogy betemetetnek mindent, aztán, majd amikor a Nemzetközi Bíróság kötelez minket a folytatásra, akkor lámpással keresnek bennünket, akik tudják mi hol volt a betemetés előtt. Na, ez lesz az igazi régészeti munka!
– Szűzmárjauramisten: megtennék?
– Ezektől, a balfácán politikusainktól minden kitelik.A karrierért mindenre képesek. Azért, hogy a bársonyszékbe belekapaszkodott seggfej az alatta megingó bársonyszékből ki ne essék, képes az abroszba kapaszkodva magával rántani az egész országot!
– Ó az elvetemültek! Hogy a Sátán tépkedje ki a szemük szőrit! A moly szaggassa meg a harisnyájukat!
– Hát Irmuska nem látja, mi folyik itt? Féléve leálltak a lakásépítkezésekkel. Kádár haldoklik, a rendszer a végét járja. Üléseznek, állandóan üléseznek. Nem tudják mitévők, legyenek? A kongresszuson az öreg össze-visszabeszélt. Azt mondják a Nagy Imre miatt, bántja a lelkiismeret. Állitólag minden éjjel megjelenik neki a Nagy Imre szelleme, és jól seggbe rugdalja! – Tudja szomszédom, mi lenne a szép? Egyszerre temetni Nagy Imrével. Sőt én egy sírba fektetném őket, hagy beszéljék meg egymással, hol rontották el 56-ot! Király lenne mi?
– Irma kitölti a pálinkát és koccintanak a nagy eseményre. Mert bizony, erre inni kell! A békés iszogatást a csengő berregése szakítja meg. Lia, Irma lánya áll az ajtóban.
– Kihallatszik a veszekedésetek! Mi a fenét ordibáltok anya?
– Ugyan már leányom, politizálunk.
– Azt mindjárt észrevettem!-esett tekintete az asztalon lévő pálinkásüvegre– minek az örömére iszogattok ilyen békés egyetértésben – hát, a Balambér úr megbőrözte a csapomat. Közben megbeszéltük a helyzetet… politizál a rosseb
– Ugyanmár anya, negyven éve mást sem teszel, csak politizálsz. Kigyót-békát szórsz a rendszerre, mintha azzal jobb lenne!
– Így megy előre a világ leányom. Ha akkor ötvenhatban…!
– Tudom, ha akkor győzünk, ha kimennek az oroszok, ha nem kell disszidálnia Emeriknek. De anya, ennek lassan negyven éve!– erre már Balambér is megszólalt Irma igazát védve.– nézd Lia, azért élhetnénk jobban is. Nem igaz? Te is egyedül kinlódol a két kamaszfiaddal. Éppen hogy kijössz a kis adminisztrátori fizetésedből. Jó, ha néhanapján eljuttok a szakszervezeti üdülőbe!
– Tévedsz, még minden évben kispóroltam két hetet. Ebből nem engedek. – Irma közbevágott.– Nagy csoda ti a nagy népi lavórba fürödtök az elvtársurak meg a Rivérára járnak dőzsölni!– Anya te báróné korodban eljutottál a Rivérára? Soha!– Nászútra Fiúméba mentünk…– ugyan anya mehettünk volna minden évben a Riviérára, de ti güzültetek, pénzt termeltetek ki, aztán mi lett a nóta vége? Apát megütötte a guta,az üzletet elkobozták a kommunisták,minket meg ide deportáltak .
– Ez az, kész röhej: csapos vagyok a saját kocsmámban! – jegyezte meg Irma és kitölt egy pohárkával Liánnak is.– Igyunk a friss munkanélküliekre! – Lia gyanúsan tekint rájuk, majd megszólal.– ti be vagytok rúgva! Ki itt a munkanélküli, na halljam?
– Minketten.Elküldtek bennünket – jegyezte meg Irma és behajította a féldecit .A meglepetéstől Lia is lehúzta az italt és vad köhögésbe kezdett. Hiába, nem bírja a cigány a szántást, nem volt hozzászokva. Balambér a megbőrözött vízcsapból egy nagy pohár hideg vizet nyújt át neki a következő szöveg kíséretében: – parancsoljon princessza! Közben Irma rájuk sem hederintve előveszi a hatalmas vágódeszkát, a nagy disznóölő késsel, elkezdi metélni a tyúkhúrt a papagájoknak.
– Az istenért mit művelsz anya?– kérdezte riadtan Lia a látványtól elborzadva.– hát vágom a tyúkhúrt nekik. Így-e, apróra, egészen kicsikére vágom, így-meg így megmosom nekik ezt is, meg a kendermagot is a kis drágáimnak!– tekintett szeretettel a két böszme nagy Nimfa papagájra.– anya te megőrültél?– már mér őrültem, volna meg? Munkanélküli lettem, meg esz az unalom ebben a panelcellában, hát vettem magamnak társalkodó partnereket. Elbíbelődök velük legalább. Már Belfegorral is megbarátkoztak velük.– minek vagdosod ezeket, a gazokat?– gazokat-e, ezek a legtáplálóbb vitaminokat tartalmazzák, ettől tanulnak meg beszélni!– úgy, beszélni? Anya, ha ezek megszólalnak, akkor én leszek a tokaji aszú!
– Lia a hűtőhöz lép, kinyitja s mindjárt be is, csukja.– mi ez a sok belsőség, nyers hús? – mi lenne leányom, a Belfegor kajája. Hallottam a rádióban, hogy a macskáknak nyers húst, főleg belsőséget meg marhafelsálat kell adni nyersen, attól lesz szép fényes a bundájuk.– Komolyan mondom anya, kezdek agódni. Te zónát eszel a kocsmában,a macskádat meg a legdrágább marhahússal tömöd? – na és, nem mindegy a mit eszik az ember? De a macskának, annak kell a nyershús. Tudjátok, van a hentesnél egy aranyos kis hentesfiú. Úgy néz ki, mint a Móka-Miki a TV-ből, aki a bábuval integet. Na, az teszi el nekem mindig ezeket, a finom falatokat!
– Valami baj van anya?
– Azon kívül, hogy hatvanötévesen nyugdíjaztak semmi.
– De, anya ezért nem kell begolyózni, éppen ideje volt már, hogy nyugdíjba vonulj! Gondolkozz: így is tíz évet húztál rá! Balambér, te nem látsz valami különöset anyán? Olyan furcsa, mint a szűzlány, amikor rajtakapják a pappal. És ez a rengeteg hús? Kit etetsz te?
– Hát a Belfegort, meg a pincemacskákat...
– Ez eszméletlen! Nem hiszem el, hogy megőrült az anyám! Balambér szóljál már hozzá! Ugye, hogy igazam van? Ahelyett, hogy az unokáival törődne, azokkal a rohadt, tetves macskákkal bíbelődik! Ettől kiborulok.
– Nem én, a bukszám kell nektek! Karácsonykor, név és szülinapokon, kinyitom aztán ágyész bugyesz. Nekem meg vesztek egy üveg ruszki kölnit, pacsulit, azt le van a gond… Azt hiszed, érdekli ezeket, a fiatalokat egy öregasszony társasága. Miről beszéljenek velem? A Balambérral legalább elpolitizálunk.
– Igazságtalan vagy velünk anya! Bezártad előttünk a szívedet. Olyanná lettél, mint egy lelakatolt házikó. Nem lehet a közeledbe férkőzni, a lelkedbe bejutni. A kocsmatöltelékeidre több jóságot pazarolsz, mint ránk, a véreidre! Anyádnak szólítanak, óvod, becézed őket! Tanácsokat adsz nekik, a válladon sírják el a bánatukat. Ha annyi szeretet van benned, hogy idegenekre tudod pazarolni, akkor nekünk mért nem adsz egy kicsikét magadból? Ez fáj, nagyon fáj, anya!...
–Hát, idefigyelj leányom! Megszültelek, felneveltelek benneteket. Imre itt hagyott, mint eb a szaharaát. Arról sem tehetek, hogy te meg elváltál. Az unokáim már nem igényelnek, ha pénz kell, adok. De nem akarok az életetekbe belefolyni! Hagyjatok ki ebből!
– Csak az irritál anya hogy, a részegnek adod a lelkivigaszt, mint egy papnő… Mér, nem mennek lelkivígaszért a templomba?– te sem gondolod komolyan, hogy valaki felcseréli a kocsmát a templommal! Soha! Bánom is én micsinálsz! Fogjátok kézen egymást, két munkanélküli azt adjatok Szent Antalnak egy-egy százast! Különben mi a terved Balambér? Van valami elképzelésed a jövőt illetően?– az égvilágon semmi. Kapok 12o.ooo Ft végkielégítést,aztán vállalkozzak belőle. De mit? Nyitok egy kuplerájt! Vagy felveszem a zsozsót, és el játékgépezem az Egyújjasban?
– Aztán ha megkoppasztja a játékgép, majd beajánlom magam helyett csaposnak!
– Anya nagy újság van számodra! Telefonált az Emerich, hogy hamarosan hazajön.– ugyan lányom, harmincéve ígéri, de sose ért még ide.– de, anya hát nem is örülsz neki? A tékozló fiú hazatér! Látom nem nagyon lelkeseddel.– mire fel lelkesednék, látni sem akarom!– miért? – Azért leányom, mert bennem egy l6 éves kamasz fiú emléke él. Nem akarok egy őszülő, elhízott joviális úriembert a keblemre ölelni. Érted már?
– Rendben van. Ha nem, akkor nem.. Majd elalszik nálunk. Vagy megy a szállodába, elvégre üzletember vagy mi a szösz. Azt ajánlom, rázd meg magad, hagyjál fel ezzel a macskaetetéssel! Ne égessél bennünket. Már a szomszédoknak is feltűnt az újabb bolondériád. – Nem érdekel, mit beszélnek a szomszédok. Élem a magam életét és punk-rum! Ebbe nem hagyok beleszólni senkinek!
Balambér idejét látta békésebb vizekre evezni, s így vágta el a végeláthatatlan vita fonalát.– Nézzétek, Irmuskának nem árt a pihenés. Egy időre el kell felejtenie az a lesújtó környezetet. Inkább arra koncentráljon, hogy s mint lesz, ha vissza fogja kapni kárpótlásban a kávéházát. Újra ki fog sütni rá a nap. Megfürödhet a gazdagság fényében. Erre kell lelkiekben felkészülnie.
– Igazad van, talán még a báróságot is visszakapjuk? Jobb lenne, ha gyakorolná a francia tudását! Az etiketet. Ne ezekkel, a büdös madarakra, macskákra fecsérelje el az idejét anyám!
– Azt mondjátok, felejtsem el az ötven év pokolbeli vitustáncát. A purgatóriumot. Változzak át egyszerre, mint egy kaméleon? Félek, ezt nem lehet elfelejteni. Még ha újra visszajönne is a régi rend. Beleszoknánk a jó létbe, aztán jönne egy bűvös fuvallat keletről, és újra besötétedne felettünk az ég, visszahullanánk a semmibe, arra nem gondoltok, hogy mi lenne akkor?
– Igyunk arra, hogy felkelt a mi napunk. Új urak jönnek most. Fenn lesz, aki eddig lenn volt. És, lenn aki eddig fenn volt.– szavalta Balambér a telitöltött poharakat egy hajtókára kiitták. Irma üres poharába meredt, majd kezébe vette a nagykést és miközben a tyúkhúrt metélte imigyen elmélkedett.–Mókuskerék az élet. Egyszer fenn, máskor lenn! Folyik a tülekedés a hiúság vásárában. És Marionett figurákként mozgat bennünket a végzet. Vigyázzatok, ha felkerültök, mert onnan a magasból nagyot lehet esni! – suttogta és a hatalmas késsel lesújtott a tyúkhúrokra.
3.
Az Eggyújasban vidáman zajlik az élet. Fizetésnap van, ilyenkor mindig nagy a forgalom. Az eszméletlen hangzavarban beleveszik a játékgépek és a zanegép zakatolása, sipítása. Vágni lehet benn a füstöt. A négyes asztalnál a megszokott társaság három illusztris tagja szopogatja műszak utáni megszokott sörfejadagját. Samu a nagyfejű, robosztus termetű kazánkovács széttekint az ivóban és magszólal.– gyerekek hörpöljük le, míg ideér a zúzapörkölt. Isznak. – egészségünkre! Gyorsítót kérjünk?– szólal meg a kis keszeg emberke Pubi az órás. Lófej megerősítve öntudatát helyesel – kérünk hát! Hé, csapos három lófingatót! Az ajtóban feltűnik a Tanár úr. Herélt svájcisapkáját zsebregyűri és elindul a négyes felé. Üdvözli a társaságot, leül, majd rendel ő is – Egy lófingató, korsó rendel, kiált a pincérnek, s üres tányérjára meredve, észbekapva, kiegészíti a rendelést– egy zúzapörkölt is, rendel! – kihozzák az italokat, a zúzapörköltet. Tanár úr nekiáll kikanalazni a zúzapörköltet, a többiek isznak. Az ajtóban megjelenik Kottafejű a kiselejtezett revizor. Izgatottan körbetekint majd a négyeshez lép.
– Hallottátok a szomorú hírt? Meghalt a Kádár… – ha meghalt, hát meghalt, eleget élt! Isten nyugossza békében! – dörmögték közömbösen sörükbe fojtva további, lelkük mélyéből felböffenő megjegyzéseiket. A tanár úr találta fel magát leghamarabb a beállott feszült hangulatba. Korsóját felemelve, majd az asztallaphoz koccintva harsányan felkiáltott:– igyunk az öregre! Isten legyen neki irgalmas! Proszit!
– Lófej kiissza maradék sörét, az üres korsót az asztallaphoz koccantja, magaelé révedve kissé elgondolkodik, majd megszólal. – azért jó ember volt. Mert mi baja volt a melósnak? Semmi. Zabálhattunk, ihattunk, ami belénk fért. Harminc éven át nem hallottunk szrájkról, recesszióról, Trianonról, meg efféle marhaságokról. Zaba, pia, pofa súlyba! a fizetésből mindenre jutott. A takarékosabbja kis Trabantot, hobbit vehetett magának. Szerintem, még élhetett volna…
– Pubi a keszeg órás szemüvege mögül Lófejre sandítva megjegyzi– tudjátok, akárhogy is nézzük az idő elhaladt felette. Most már vége a fényes szellők korszaknak, új szelek fújnak! Most jobbra kell hajolni, mert onnan fúj a szél. Ez majd kisöpri a keletről jött böjti szeleket. Tudjátok az a negyven év azért nem semmi volt! – Samu Pubihoz fordulva csendesen megjegyzi– Te Pubi ezt nagyon is érted. Iszen olyan voltál világ életedben, mint a szélkakas: mindig arrafelé fordultál amerről a szél fújt! Most nyugatra fordítod a tekintetedet… Mit vársz ezektől, a kapitalistáktól? Megváltást, hogy kihúzzák az országot a szarból? Tudod, mit mondok én neked:blattolom :ezek úgy megkoppasztanak bennünket, mint egy kopaszseggű tyúkot!– Pubi megrökönyödve néz társaira– most, mér, mondjátok ezt,én mindig jó voltam,a rendszert szolgáltam…– te nem szolgáltál,te kiszolgáltál minden rendszert,maradjunk annyiban-vetette közbe a Tanár úr. – Te negyvennégyben levente voltál, utána AVH-ás, elhárító tiszt, ötvenhatban eldobáltad a ruháidat, egy gatyában futottál a lincselők elől… majd elsőnek léptél be a munkásőrségbe, most meg iparőr vagy az óragyárban. Áruld már el, tudsz te egyáltalán órát javítani? Kottafejű oldandó a feszültséget közbevágott
– Idefigyelj Pubi. Te mindig a jó oldalon álltál. Nem téged talpaltak meg,verték le a vesédet,tépkedték le a körmeidet,verték széjjel a heréidet!Hanem fordítva volt…– a körömtépést nem vállalom A Kádárnak nem is tépték le a körmeit,kitalálták,hogy népszerűsítsék!– Egy kört!– emelte magasba hűvejkújját Samu és folytatódott az eszmecsere, míg kihozták az italokat. Samu így fordult Pubihoz.– Ó, hogy a hóhér kösse meg a nyakkendődet! A sátán tépkedje ki a szemed szőrit, te pipamocsok! Örülj, hogy lyuk van a seggeden! Nem szeretnélek holnap nemzetőr ruhában feszítve meglátni! Húzd meg magadat a főrendészi poszton, azt mélyen hallgass a múltról, mert vagyunk még egy páran, akik emlékezünk…na,béküljünk!– emelte koccintásra poharát Samu,és Pubi korsójához koccintotta.
–Én is amondó vagyok, aki szarban van, az ne ugráljon! Húzza meg magát, azt pofa súlya.–Mondta Lófej békítően s hatalmas, lapát tenyereivel úgy ránehezedett Pubi vállaira, hogy székestől belenyomta a betonba. Samu,a kazánkovács üres korsóját a levegőbe emelve egy kör gyorsítót,meg sört rendelt,majd így folyt bele a beszélgetésbe.
– Nincs azon mit tagadni munkásőr, vagyok magam is, mint sokan a gyárból.–előtte meg pufajkás voltál-he, arról nem beszélünk?– vetette közbe Lófej–, de jó az emlékezeted, he, hát nem együtt húztuk fel a pufajkát ötvenhat után? Rendet kellett vágni az ellenforradalmárok sűrejében vagy mi a szösz! Pár embert elagyabugyáltunk, rend lett, aztán odaálltam újra a gőzkalapács mellé, mert, hogy munkásököl vasököl. Oda sújt ahova köll! Te, Pubi mit tudsz felmutatni, meddig voltál te órás, se meddig! Én még ma is megpatkolok egy tojást, de nem bíznám rád a vekkeremet! Disszidáltál a szakmából! Proszit! – a beszélgetést az ajtóban megjelenő Primőr szakítja meg. Nyakát előrenyújtva, sarkain billegve megáll az ajtóban, körbekémlel, majd a négyeshez lép, s mint egy csörgőszarka elkezd rikácsolni.– Meghalt a Kádár! – néma csend, mindenki a poharába bújik. Primőr némán tátogni kezd ennyi éretlenség láttán,s a reagálástól mégjobban zavarba jön,ugyanis Samu fapofával dünnyögi feléje – ha meghalt,hát meghalt…nyugodjon békében!– Primőrnél leesik a tantusz és igy replikázik – menjetek a fenébe,már tudjátok!– a tanár úr odahúz egy széket az ötöstől,helyet csinálnak, és maguk közé invitálják a zöldségest.
– Üljön be közénk Pista!– mondja neki a tanár úr, s Primőr közébök, ül.– na lesz itt mindjárt szeminárium, meglátjátok, ennek a csörgőszarkának be nem áll a szája annyit tud beszélni!– jegyzi meg Samu. Nem kell sokáig várni, az újabb gyorsítók sörök megérkezése után kinyílik a dumaláda. Primőr viszi a szót.– Azért én sajnálom az öreget, jó ember volt, hiányozni fog… negyven évig béke volt, gyarapodhattunk…
– Arra gondolsz, hogy egyesek, gyarapodtak ott a Fehér Házban? Tudtommal fiatalabb korodban te is mindig a pártházban sündörögtél: KISZ, Ifjú Gárda, MHSZ… mindenbe benne voltál, ahol leesethetett valami. Mi is a becsületes szakmád?
– Hentes.
– Én a Dolgozók Iskolájából emlékszem magára Pista, érettségire készítettem fel… Pálhalmán a Kömiben. Együtt ültünk valamiért. Én szemérem elleni vétségért, ha jól emlékszem maga meg sikkasztásért…– csődbe vitte a húsboltot!–jegyezte meg Samu.– spongyát rá, béküljünk!– emelte koccintásra seres kriglijét Kottafejű.– ne feszegessük a múltat, amikor előttünk áll a szép új jövő! Kitakarodnak a ruszkik azt miénk a világ! Proszit! – és azzal jobb lesz, ha kimennek, te nagyokos? Majd bejön helyette a NATO. Már a szögesdrótot is lebontották a határon, hogy könnyebben jöhessek be a tankok, felszabadítani bennünket! Könnyelmű volt a Gyula, amikor elhúzta azt a vasfüggönyt!– vágott a lovak közé a Tanár úr.– Kezdődhet a nagytakarítás! Csak nehogy baj legyen belőle, mert ha a szeméttel kitakarítjuk az értékeket is, akkor mi marad? Ruszki megy NATO, jön. Mi meg maradunk nyakig a szarban. A hatalmas adóság fejében elrekvirálják az üresen maradt ruszki laktanyákat, reptereinket, csatlósokká minősítenek le megint, meglátjátok
– Európa legnagyobb állama leszünk, tizenöt millió magyar országa. Jugoszlávia szét fog esni, a csehek is, Erdélyt visszavesszük a románoktól. Lesz itt Amerika nem sokára! Meglátjátok, feljön a mi napunk! Berendezkedünk körkörös védelemre,és megvédjük ezt a kis tündérországot!– verte a blattot Pubi az ex katonatiszt.– Primőr az asztalra borulva hirtelen ríni kezd.– meghalt a Kádár…brühü-hü…beleőrült az önvádba. Halálra kínozta a lelkiismerete. – Ebbe a nagy sírás-rívásba lép bele Irma. Felkapják a fejüket a vendégek a féléve nem látott népszerű csapos hirtelen megjelenésére. Egyszerre kiáltják feléje – Mama, maga itt! Éljen, éljen, visszajött közénk a mi Irma anyácskánk…!Hozzatok gyorsan egy széket a mamának!Csapos vanyilia likőrt a bárónénak!– intézkedett a Tanár úr.
– Hogy vagytok gyerekeim, milyen az élet az Irma nélkül? Hogy bírjátok ki nélkülem?
– Milyen lenne, mama:szar,olyan, mint a sör hab nélkül,se íze,se bűze…nincs élet amióta maga itt hagyott bennünket. De,maga hogy van,meséljen, már mit tud maga csinálni a négy fal között abban a büdös panelcellában egész nap? – Semmit, tengődök. Ezért is jöttem vissza hozzátok.– júhhé újra beáll csaposnak? – azt azért nem vállalnám, könnyebb állásban gondolkodom…– kaszírnő lesz tán, mint hanjadanában danában, esetleg vissza is kapja a bótot?– kíváncsiskodott Kottafejű, de Irma lehűtötte a kedélyeket.– nem eszik olyan forrón a kását gyerekeim! A kárpótlás be lett adva, megy a, maga útján, éppen ezért a legfontosabb most a jelenlét, birtokon belül maradás. Úgy könnyebben megy a dolog, ha a magaméba vagyok, ha Vécésként, akkor is.
– Ezt nem mondja komolyan, mama? Maga, mint vécésnéni! Rögtön lerakom a hajamat az asztalra! – rikkantotta Samu a kopasz kazánkovács.– Meg aztán hiányzott a kocsmai levegő, a részegjeim,a törpék, a Csöpi,ti gyerekeim…, hát ezért jöttem vissza!Itt vagyok,ragyogok,mint a fekete szurok,hatkor felveszem a munkát! – eszméletlen…–hápogott Primőr félrenyelt sörében fuldokolva– eszméletlen – hörögte Pubi is kifordult szemekkel. A tanár úr bedobott egy húszforintost a zenegépbe, aztán a Bazsamárira elkezdték összekapaszkodva vadul ropni a tápéi darudöbögőst.
– A tanár úr fellépve egy hokedlire tósztot mondott.– Ledőlt a bálvány,meghalt a Kádár! Maga alá temetve az elmúlt negyven év mocskát, piszkát. Kisepertük a ruszkikat, a friss nyugati szél elfújta a szocializmus bűzét. Emelem poharam a mi Irmánkra! Proszit!– és a kórus rázenditett. Teli torokból, tiszta szívből jövő örömmel fújták, hogy „Irma néni iszik most, éljen a barátság! Le, le, le, fenékig!”
|
Ideje: Augusztus 30, kedd, 20:33:56 - bogumil
|
|
| |
|
